M .G. THOMAS

FILMSZAKADÁS

A szokásos rettenetes reggelek egyike volt.
    A másnaposság egyszerűen elkapta, mint egy örvény, mint a semmihez  sem hasonlítható kegyetlen, fekete nirvána.
    Gordon Hessler szenvedett. Kivert kutyának érezte magát, akire sintérek leselkednek.
    Még mindig be vagyok hajókázva. Hogy az a jó... Na de legyünk kultúremberek. Egy értelmes ember, aki kirúgott a hámból még nincs feljogosítva arra, hogy alpári legyen. Vagy igen? Szarni bele! Vajon az öreg mit szól majd ehhez az egészhez?
   Vagy Boorman, aki talán még háklisabb is, mint ő. Rossz az egészbe belegondolni. Egyedül talán Frankben bízhat, Frank Mulliganben... Úristen, ezek  tiszta dilinyósnak fogják nézni, ha kiderül , hogy már  megint nem emlékszik semmire!
    A szokásos filmszakadás. 
    Nem semmi! Most megint magyarázkodhat. Ilyenkor mindent elfelejt. Az alkohol kiradírozza az agyából.
    Jesszusom, mi történhetett
?! Ki hozott haza? Nem beszéltem össze - vissza hülyeségeket? Nem történt valami jóvátehetetlen? Valami visszafordíthatatlan baromság? Hogy fogok a szemükbe nézni? Nekik könnyű, ők bírják a piázást, nem úgy, mint Gordon Hessler. Ez a jobb sorsra érdemes, de habókos bohém. Aki  már-már öngyilkos módon menetel a biztos alkoholizmus felé
   Húúúúú... Huhú...!!!

  Nagyon sajnálta magát. Egy kis pöcs, aki vesztesnek született. Pedig Franket ő hozta be a céghez, neki köszönheti a karrierjét. Kár volt annyi jó ötletet átadni neki.... Az öreg Spencer imádja, és azt hiszi, hogy egy konstruktív pali. Frank még  Boormannal, a reklámfőnökkel is gyorsan összehaverkodott... Pedig az egy hideg ember, egy nagyképű  karrierista.
   Márpedig Frank Mulligennek  én vagyok a súgója. Nélkülem csak egy nudligyuri.
  
Hessler rettegett attól, hogy újból nevetségessé vált. Egy lesajnált kis senkivé, akinek megint magyarázkodnia kell.

   Rosszul érezte magát. Nagyon rosszul. Katasztrofálisan.
   Na jó, be kell mennem. Nézünk szembe a száraz tényekkel.


*


   Az üvegpalota mindig nyomasztotta, de most egy ócska, hivalkodó kriptának tűnt.
   - Helló, Gordon - vigyorgott rá Betty Hollen, majd közelebb hajolva bizalmaskodó suttogásra váltott -... Mindenben igazad volt.
Hessler megütközve nézett rá.
   - Mi? Mi van...?
   - Hát tudod, ami a nagyfőnököt illeti. Jól megmondtad a magadét. A folyosón csak úgy vízhangzott. Mi lenne, ha egyszer a szemébe is megismételnéd?
   Betty kuncogott, Hessler számára pedig hirtelen megnyílt a föld. Legszívesebben elsüllyedt volna.
   Otthagyta a nőt, és tántorgó léptekkel kacsázott az irodája felé.
   Mikor Frank kiszólt a szobájából, úgy érezte magát, mint egy fuldokló, aki felé hirtelen mentőövet dobnak.
   - Gyere be, légy szíves, Gordon!

*


   - Hogy vagy?
   - Hát...
   - Emlékszel?
   - Nem jellemző.
   - Szóval a szokásos ájulat?
   - Valahogy úgy.
   - Jaj, Gordon...
   Frank hátradőlt a bőrfotelben, és elgondolkodva játszadozott egy papírvágó késsel. Állandóan ott tartotta az íróasztalán. Valami vacak bóvli, amit az apósától kapott.
   Negyvenes jóképű férfi volt, némi pocakkal és átható kék szemekkel.
   - Na, az a büdös nagy helyzet, hogy tegnap a piázgatás után megint cirkuszt rendeztél... Aztán még időben hazavittelek... Minősíthetetlen hangon cikiztél mindenkit, elsősorban a főnököt... De hagyjuk most a  tegnapi napot, egy kicsit én is felelősnek érzem magam a történtekért... Szedd össze magad, nagyon kérlek... Ha a japánokkal dűlőre jutsz, minden rendbe jöhet... Az öreget meg bízd rám... Szombaton vár minket egy kis összeröffenésre a lakásán...
   - És mi van, ha a tudomására jut a Hessleri építő kritika ?
   - Tökön rúgok mindenkit, aki elszólja magát. Ebben biztos lehetsz. Szerencséd van, hogy átugrott Sacramentóba.
   Hessler lehajtotta a fejét.
   - Rendes vagy Frankie, ha nagyfiú leszek, meghálálom.


*


   - Köszönöm, Gordon, hogy eljött. Hála magának, míg távol voltam, a sárga veszedelem megszűnt. - mondta Harold Spencer, és jót derült a saját tréfáján.
   Mindenki udvariasan kacarászott.

   Frank és Boorman feleségei egymást túlszárnyalva vihogtak. Judith és Fiona igazán mutatós kirakatbabák voltak. Fogyóeszközök két öregedő nagyvállalati menedzser életében.
   - Gyere, Gordon. Igyál valamit - mondta Frank, és leemelt egy viszkisüveget a bárpultról. - Igyunk arra, hogy legyűrted a japcsik ellenállását!
   Később Gordon a műgyűjtő házigazda egyik szép bronzszobrát gusztálva megjegyezte:
   - Ez nem semmi, főnök....A jó ízlésedet dicséri.
   Arányos testű, szép női alak volt, méretes dudákkal.
   - Úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy a főnök egy agglegény Casanova - vigyorgott Boorman.- Na gyere, igyunk! Igyunk a győzelmedre még egyszer, és igyunk erre a ragyogó cégre, amit Harold dirigál!

   Hessler tétovázó mozdulatot tett.

   - Jó, de csak egy kupicával.

   - Ugyan, Gordon, ne kéresd már magad annyira! - vihogtak a cicababák, és Hessler fejében bizony pajzán gondolatok támadtak.

   Nem is lenne rossz egy kis hancúrozás hármasban. Frank feleségének kifejezetten érzéki szája van. És Fiona segge? Mi tagadás, két gyönyörűen domborodó félgömb.


*

   A bőrgarnitúrán ébredt.
   Nyekergett alatta, és izzadtan tapadt a testéhez.
   A rémület úgy hasított belé, mint egy váratlan áramütés.
   Hol a fenében vannak a többiek? Már megint hülyére itta magát? És pont a főnöke lakásán heverészik baszott másnaposan? Na szép. Ezt nehéz lesz helyrehozni.
   Gyorsan igyunk valamit, mielőtt az öreg előkerül!

   Előkerült.
   Hessler a bárszekrény felé botorkálva meglátta.
   Szinte felismerhetetlenségig szétvert fejjel hevert a kanapé mögött. Mellette véres bronzszobor, azokkal a szépséges dudákkal...

 

*

 

   - Nézze, felügyelő úr, mi a feleségeinkkel körülbelül negyed tizenkettő tájban távoztunk Harold Spencer lakásából - mondta Frank, és Boormanra nézett - Hessler ott maradt.

   A reklámfőnök egyetértően bólogatott.
   - Én is így emlékszem, bár kicsit italoztunk, jól éreztük magunkat, és hát ilyenkor ugye nem igazán foglakozik az ember a pontos idővel... Megmondom őszintén még nem tudtuk feldolgozni ezt az egészet... Borzalmas... Egyszerűen érthetetlen....Bár voltak aggasztó jelek... Már ami Gordon Hessler, és az igazgató úr viszonyát illeti. Érti ?
   Frank Mulligen szabadkozva széttárta a karjait.
   - Nem érdemes köntörfalaznunk. Mindenki tudja, hogy Hessler néhány napja az igazgató távollétében, fényes nappal randalírozott a cég központi épületében. Minősíthetetlen jelzőket használva becsmérelte a főnökséget....De, hogy idáig fajuljanak a dolgok?...Ez egyszerűen döbbenetes...
   John Barnaby hadnagy kifújta az orrát, majd az elhasznált papír zsebkendőt belegyűrte a zsebébe.
   - Egyelőre ennyi uraim...Még néhány napig azért folytatjuk ...Tudják? A szokásos procedúrák. Lehet, hogy nem lesz kellemes, de ez már csak egy ilyen  játék. Rendőrségi nyomozásnak hívják.
   - Természetesen mindenben a rendelkezésére állunk hadnagy úr - mondta Mulligan -, szomorú kötelesség ez nekünk.
   De választékos vagy, hogy az anyád ne sirasson.
    Barnaby hadnagy munka közben ritkán sértegette a tanúkat. Most is csak gondolatban tette mindezt. Egyszerűen nem szerette az öltönyös, ki tudja honnan kivakaródzott rádiótelefonos pasikat.
   A társára nézett, és csak annyit mondott:
   - Na gyere, Forrest, még rengeteg dolgunk van.

 

*

 

   - Gratulálok kedves újdonsült igazgató úr!
   - Gratulálok kedves újdonsült igazgató- helyettes úr!
   A rendőrök távozását követően Mulligant és Boormant egyfajta kamaszos, röhögcsélős jókedv kerítette hatalmába.
   - Azért jó találmány ez a filmszakadás. Nem?
   - Hessler balek volt. Megint beleesett az alkohol csapdájába. A balekok pedig pusztuljanak. Csak elveszik tőlünk a levegőt.
   - Azért egy kicsit túlzásba vitted Gordon papa plasztikázását.
   -  Jaj!...Ne finnyáskodj! Machiavelli mondotta volt, hogy a cél szentesíti az eszközt.
   - Az asszonyokkal nem lesz probléma?
   - Két ilyen gazdag palival? Csak nem hiszed, hogy haragszanak magukra?


   Mint annyiszor máskor, az eldugott kis presszó bokszában randevúztak.

   Judith és Fióna intim közelségbe kerülve, fojtott hangon társalgott.

   - Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte Judith.

   - Igen, most végre megszabadulhatunk tőlük. Egyébként is kár lenne ezért a kedves Hessler fiúért.

   - Te drága! - lehelte Fiona, és megcsókolta a barátnőjét.

   A nyelve buja, incselkedő táncot járt partnere szájában....