M .G. THOMAS

NA , KI VAN ITT?

   Hát, ami azt illeti Dolly Bishop egy csöppet sem volt szépnek nevezhető. Sőt. Bizonyos alpári megnyilatkozások szerint egyenesen ronda volt. Ronda és kövér. Ennek ellenére Dolly egyáltalán nem ismerte a kisebbségi komplexus gyötrő problémáját. Az intelligensebb és tapintatosabb emberek által előnytelen külsejűnek ítélt trafikos lány ugyanis teljes mértékben megbékélt rusnya porhüvelyének száraz tényével. A modern plasztikai sebészet eredményei és a fogyókúrareceptek egyaránt hidegen hagyták, viszont vakon hitt azon csalafinta költői porhintésnek miszerint a belső szépség és kisugárzás feledtetni tudja a rút külsőt. Ami pedig a belső szépség ápolását illeti, megvolt a maga jól bevált és csalhatatlannak vélt módszere. Válogatás nélkül, csillapíthatatlan mohósággal fogyasztotta  az irodalmi limonádékat. Ugyanis Dolly Bishop - fittyet hányva a különböző esztétikai, kritikusi dörgedelmekre - a belső szépség elsőrangú kozmetikumának  tartotta a füzetes szerelmes regényeket. És mint tudjuk a hit akár hegyeket is mozgathat... Mindenesetre a terápia sikeresnek bizonyult, mivel Dolly kamaszkorban még meg-megtántorodó lelki egyensúlya idővel tökéletesen helyrebillent.

   A 125. Utca sarkán elhelyezkedő apró dohányüzlet dacolva mindenféle modernizációval egyfajta nosztalgikus színfoltot képviselt az áramvonalas nagyvárosi lét egyhangúságában. Dolly számára a béke, a nyugalom és az állandóság szigete volt. Nagybátyja üzlete tökéletesen megfelelt az ideális munkahelyről alkotott elképzeléseinek. Ráadásul  délután kettő és négy között rendszerint megcsappant a forgalom, olyannyira, hogy már-már zavartalanul hódolhatott olvasási szenvedélyének.

   Ezúttal is teljesen belefeledkezett egy történetbe, amelyben egy  jóképű  bankár olthatatlan szerelemre lobban a szegény pincérlány iránt.

   A szerelmi vallomás kellős közepén hirtelen az az érzése támadt, hogy figyelik. Egy diszkrét köhintés visszarepítette a jelenbe. Annyira elmerült az olvasásban, hogy  nem vette észre a vásárló érkezését.

   Mikor zavartan felnézett, elakadt a lélegzete.

   Egy férfi. De micsoda férfi!? Szőke, szikrázóan kékszemű és mosolyog. Hú, de jóképű!

- Na, ki van itt? - kérdezte az idegen. Valahogy úgy, ahogy a gyerekekhez szokás gügyögni.

   Dollynak nem volt ideje meglepődni.

   A férfi jobbkarja iszonyatos erővel lesújtott, és a kezében tartott jégcsákány szabályosan meglékelte a lány koponyáját.

 

*

 

   Szeretkeztek.

   Mrs. Holson négykézláb helyezkedett el a kényelmes franciaágyon, és Enrico Scalesi hátulról hatolt belé. Hosszúra nyújtott szenvedélyes ölelkezéseik  során kedvelték a változatosságot, de ezt a pozitúrát soha nem hagyták ki. Nóra imádta. És Enrico imádta Nórát, mindenre képes volt, hogy örömet szerezzen az asszonynak. Elvakult szenvedélyük rabjaiként  úgy kapaszkodtak egymásba, mint két fuldokló az óceán közepén.

   -  Jaj... jaj... aj... - nyögdécselte Nóra Holson - ...Most...

   -  Te... te... te.... - hörögte Scalesi, és szabadjára engedve magát,  néhány görcsös rándulás után beleolvadt az asszony gyönyörébe.

   Miközben egymást átkarolva pihentek, Nóra a férfi sűrű mellszőrzetét simogatva megszólalt:

   - Szeretnék már végre melletted felébredni... Nem bírom már sokáig Enrico... Nem bírom...

   -  Tudom, Kedves... Éppen ezért úgy döntöttem, hogy holnap elrendezem a dolgot... Lesz, ami lesz...

   -  Mio amore - nyögte az asszony -  Hát megteszed?

   - Nincs más megoldás, fölösleges áltatni magunkat... Ami pedig a tervedet illeti, egyszerűen tökéletes... Zseniális asszony vagy, baby... Nemhiába szeretlek. Vág az eszed, mint a borotva...

   - Vagy, mint a jégcsákány... - nevetett Mrs. Holson, felkelt az ágyból és a konyhából visszatérve megállt a férfi előtt.

   - Itt a jégcsákány, szereztem neked egyet. Ettől a dilinyós gyilkostól  minden kitelik. Megöli az én szerencsétlen páromat , aztán jöhet a következő. Férfi vagy nő, neki teljesen mindegy. A lényeg az, hogy kesztyű legyen rajtad és egyetlen ütéssel végezz vele A zsaruk mindenképpen a sorozatgyilkos számlájára írják az egészet. Délben valamilyen ürüggyel meglátogatod a pizzéria raktárát… vagy a toalettet, és átjössz a kerten át. Kinyitod a hátsó ajtót - adok kulcsot -, és mialatt a segédek ebédelnek, elintézed a dolgot. Aztán szépen visszasétálsz a konyhába. A pizzéria és a cipőbolt jóformán egy épület, déltől  egyig ebédszünet van a cipőboltban. El kell kapnod a pillanatot, amikor a segédek távoznak. Hátulról jössz a kulccsal, senki sem láthat meg. Mi kell még?

   Enrico Scalesi döbbent ámulattal nézett az asszony szenvedélytől szikrázó szemeibe.

   - Érted teszem ...Te, drága - mondta.

   - Értünk, Enrico... Értünk - lehelte Nora

 

*

    John Barnaby hadnagy a tavasz közeledtével elkezdett köhögni , és ahogy barátai  jóindulatúan megjegyezték  - ilyenkor taknya-nyála összefolyt.

   Hiába, na! Az allergia nem tréfadolog.

   Bill Forrest előzékenyen nyújtotta át a papírzsebkendőt, mikor beszálltak az ócska Fordba. Felkészült, öreg kollega volt, immár tíz éve. Zsebkendő-patronokat hordott a zakója belső zsebében. Aranytartalék gyanánt.

   A helyszínelők elmentek, a kíváncsi tömeg szétoszlott, és a szerencsétlenül járt trafikoslány holtteste mostanra már a hullaszállító teherautó hátsó traktusában zötykölődött az ügyeletes boncterem felé.

   Szomorkás eső áztatta a várost. Olyan semmilyen szürke.

   - Adj egy cigit - köhögte Barnaby

   Rágyújtottak, bámulták az esőáztatta utcát, és hallgattak.

   - Tudod, mi a nagy helyzet Billy? Ha nem szedjük össze magunkat, a rendőrfőnök berág , és a nyakunkra hozza az X - aktásokat - mondta a hadnagy. - ...Ez már a negyedik...

 

   - Persze- motyogta Forrest- majd ők megmondják a tutit.

Barnaby jóízűt köpött a nyitott ablakon keresztül, nagyot csobbant az utcai pocsolya nyálas tükrében.

   - Bizony, bizony... A nyakunkra küldenek egy öltönyös okos kolbászt, vagy egy pulóveres zsenit, aki majd elmagyarázza, hogy gyerekkorában trauma érte a mi kis sorozatgyilkosunkat. Csúnyán nézett rá a boltos bácsi. Most aztán öldösi őket, korra és nemre való tekintet nélkül. Ilyenek ezek a pszichopaták... És az FBI irattárába bekerül egy újabb skalp.

   - Minket meg úgy kezelnek, mint aki háttal ült le a moziban - tette hozzá Forrest.

   Ezen jót röhögtek.

   - Billy - krahácsolta Barnaby hadnagy - azért még beleköphetünk a levesbe. Tudod... Szürke eminenciások, hangyaszorgalommal...

 

*

 

   Egy héttel az újabb gyilkosság után meglátogatták az áldozat feleségét, Mrs. Holsont. A cipőbolt továbbra is nyitva tartott, mivel az asszony szavai szerint a kisemberek számára az élet nem adhat pihenőt.

   Mikor beléptek az üzletbe, Nora Holsont egy  kreolbőrű fekete férfi társaságában találták, aki  élénk beszélgetést folytatott a két eladóval.

   - Hadnagy úr, engedje meg, hogy bemutassam a férjem barátját, Enrico Scalesit,  a szomszédos pizzéria tulajdonosát - fogadta őket az asszony. - ... Nem tudunk napirendre térni a történtek fölött.

   Barnaby hadnagy a kölcsönös bemutatkozást követően kincstári udvariasságot erőltetett magára.

   - Nem akarjuk fölöslegesen zaklatni, Mrs. Holson, de ez az ebédszünet dolog...

A férje minden nap 12 és egy között elengedte az eladókat?

   - Így van, ez nálunk hagyomány volt. A férjem tulajdonképpen bezárta a boltot, ezt az időt használta fel arra, hogy bizonyos adminisztratív ügyeket elintézzen.

   - A gyilkos tehát akkor érkezhetett, amikor a férje még nem zárta be a boltot, de már egyedül tartózkodott benne. Közvetlenül az eladók távozása után.

   - A következtetése logikus, magam sem látok más megoldást.

 

*

 

Megint eleredt az eső. Barnaby hadnagynak az a szörnyű kényszerképzete támadt, hogy soha nem fog elállni.

   - Nem tetszik nekem ez az olasz - köhögte, miközben a kocsiban ücsörögtek.

   - Jaj, ne... Csak nem vagy rasszista? - nyögte Forrest.

   - Nevezd, aminek akarod... zsaruösztön... stb. Kandi szemeket meresztett a nőre és kész... Nézz utána! Azt is tudni akarom, hogy mikor fingott utoljára!

   Forrest nem akadékoskodott tovább, gázt adott, és elindultak.

 

*

 

   Nora Holson Scalesi távozása után az eladók felé fordult.

   - Menjenek  nyugodtan ebédelni... dél van... majd én tartom a frontot.

   Kint még mindig esett, egyhangú, monoton vízfüggöny zuhant a világra. A hálálkodó segédek kiléptek az égi zuhany alá, és futva igyekeztek a szomszédos étterem felé.

   - Úristen, micsoda idő... Micsoda időben köszönt rám a szabadság - gondolta Nora , és mutatóujjával kusza ábrákat firkált a bepárásodott ablaküvegre. Virágok... egy szívecske... egy házikó...

   A kinyíló boltajtó hirtelen széttörte a varázst.

   Egy ázott, szőke férfi volt az, kristálytisztán kékszemű.

   - Zárva vagyunk - motyogta az asszony reflexszerűen.

   Az idegen elmosolyodott

   - Na, ki van itt?