Sana Skinner:
Bankrablóm, kedveském

Julcsi nénit mindenki ismerte a kis, perem kerületi OTP fiókban. Minden nyugdíj után pontosan megjelent, és betett pár ezer forintot a számlájára. A temetésére gyűjt, mondta el sokszor a kedveskedő alkalmazottaknak. Las-san gyűlt a pénz, hiába, kevés a nyugdíj.

Azon a késő őszi napon is ugyanúgy történt minden, mint egy éve már rendszeresen. Csak a bankrabló volt szokatlan, aki éppen az öregasszony után nyomult be az ajtón, fején sísapkával, kezében egy hatalmas pisztollyal. Vászonzsákot dobott a meglepett pénztárosnő elé, és rákiáltott, hogy rakja bele a pénzt. A fiók egyetlen biztonsági őre éppen a mosdó felől jött, de mielőtt bármit tehetett volna, a rabló hirtelen elkapta az előtte toporgó Julcsi nénit, és pisztolyát a homlokához szorította.

- Ne mozdulj, haver, mert lelövöm! - kiáltott a megdöbbent biztonsági őrre - Lassan vedd elő a pisztolyodat és csúsztasd ide hozzám!

A biztonsági őr némán engedelmeskedett, fegyvere már ott is volt a meg-szeppent Julcsi néni lába előtt.

- Most szépen leguggolunk mind a ketten, maga két újjal fogva fölveszi a pisztolyt és hátranyújtja nekem. Meg tudja csinálni, Mamikám? - súgta a rabló Julcsi néni fülébe, aki alig hallhatóan rebegett igent. Maga is meglepődött, hogy nem fél. Inkább izgalmasnak találta a helyzetet, mint félelmetesnek. A bankrabló jelzésére óvatosan leguggolt, felemelte és hátra nyújtotta a pisztolyt. A férfi ügyesen fölsegítette, majd utasította, hogy vegye el az idő-közben megtöltött pénzeszsákot. Az öregasszony remegő kézzel szorította magához a rengeteg pénzt, miközben az álarcos férfi a hátsó kijárathoz hátrált vele.

A bank mögötti kis utcában ilyenkor szinte semmi forgalom sem volt. A bankrabló sietség nélkül vette ki a zsákot Julcsi néni kezéből.

- Mamikám, kösz a segítséget. Remélem, nem rémítettem meg nagyon... - a pisztolyokat beledugta a pénzeszsákba, majd egy gyors mozdulattal valamit az öregasszony kabátja zsebébe csúsztatott. - Ezt jól dugja el, tudja, az ijedtség miatt...

Átszaladt a keskeny úttesten, felpattant egy ott várakozó motorra, indított.

- Viszlát, Mamikám! Még találkozunk! - intett a dermedten álló öreg-asszonynak, feltűnően kék szemei résnyire szűkültek a mosolygástól és már el is tűnt a zegzugos utcákon.

Julcsi nénit órákkal később egy kedves nyomozó vitte haza a kihallgatás után. Sajnálkozott, hogy nem sokat tudott segíteni, de hát nem látta a rablót, csak a huncut, kék szemeit, ahogy mosolyogva integetett neki, mint aki valami jó játékban vesz részt. Első emeleti kis lakásában fáradtan ült le az egyik konyhai székre. Micsoda kaland! Újra és újra végiggondolta a nap eseményeit. Fejét csóválgatva nyúlt a zsebébe a zsebkendőjéért... Mi ez a csomag? Valami van a zsebében... Jaj igen, a rabló... Valamit betett a zsebébe. A rendőröknek nem is mondta. Mi lehet az? Julcsi néni előhúzta a rejtélyes csomagot.

Egy köteg pénz volt, keskeny papírcsíkkal átfogva. A papírcsíkon ez állt: 50.000,- Ft...

Ekkor Julcsi néni olyat tett, amilyet már régen nem. Úgy, ahogy volt, kopott  kabátkájában letérdelt az asztal fölötti kis Mária kép előtt. Pedig tudta, fájós térdeivel nem fog egykönnyen felállni...

                                                           ....

Az ominózus bankrablás óta Julcsi néni szívesen elüldögélt az OTP fiókban, amikor a pénzecskéjét vitte. Nevettek is rajta az alkalmazottak, hogy talán megtetszett neki a bankrabló és visszavárja. Vagy a kitűzött jutalomra fáj talán a foga?

- Ne várja, Julcsi néni, nem mer az ide visszajönni, meg aztán nem is érdemes neki, mióta megerősítettük a bank biztonsági rendszerét... - szólt oda az öregasszonynak a fiók vezetője.

- Ne féljen, biztonságban van a pénzecskéje és szépen gyűlik....

- Kell is az, fiacskám! Mert ha a Jóistenke megsegít, talán még egy síremlékre is össze tudok gyüjteni...  - válaszolta az öregasszony, és halkan, csak úgy magának még ezt motyogta: „Pláne, ha az a bankrabló még ki-figyelné valahogyan  az új biztonsági rendszereteket is...”, kuncogott és cinkos mosolyt küldött egy  éppen belépő, magas, bőrdzsekis fiatalember felé, aki huncut képpel visszamosolygott  rá. Miközben az egyik pulthoz sétált, és komótosan valami nyomtatvány kitöltésébe kezdett, résnyire szű-kült, feltűnően kék szemeit szakértelemmel körbejártatta a termen…