Nagy Olívia
Csak egy kis vakolat

   – A francba! – mondta Sidney, és lesöpörte a ráhullott port a karjáról. Fölpillantott, és meglátta a baj okát: a konyha plafonjáról egy kisebb részen megindult a vakolat. Figyelte az egymásba ágazó repedéseket, és azok egy pontban találkoztak: ott, ahol egy hatalmas beázás éktelenkedett. A felső szomszéd – Ms Field – ahelyett, hogy a vízvezetékét tette volna rendbe, feljárólapoztatta a lakását. Sid összehúzta a szemöldökét. Eszébe jutott a sopánkodó öregasszony, amint azt mondja:

– Jaj Sidney, te is tudod, hogy nincs pénzem vízszerelőt hívni!

"Hát valóban" – vélte Sid – "a járólapozás költséges dolog, biztosan nem maradt pénz még azt a nyavalyás vízszerelőt is kihívni".

   Egyre tombolóbb düh fogta el, és amint a karjára pergett még egy kevés vakolat, felkapott egy poharat és teljes erejéből a földhöz vágta. Apró szilánkokra tört.

   Súlyos léptekkel indult Ms Field lakása felé. Megállt az ajtaja előtt, csöngetett. Az idős asszony résnyire nyitotta az ajtót, és  kikémlelt. Sid kedvesen elmosolyodott, de szemét már kezdte elfedni a homály.

– Sidney! – nyávogta az öregasszony – Gyere be, miben lehe...

 A lány hatalmas mancsa nekivágódott az ajtónak, és kiszakította az ajtóláncot. Ms Field egy sikolynak szánt halk szusszanást hallatott; többre nem tellt. Sid megragadta az őszes hajköteget, és annál fogva rángatta ki a folyosóra. Ekkor már az öregasszonynak is megjött a hangja, ordítozott, jajveszékelt. De a házban már megszokták az efféle hangokat – Sid hét éve lakott ott – nem is kelt szegény Ms Field segítségére senki. Így érkeztek Sid ajtajához, ami tárva-nyitva állt.

   A lány betaszította az öregasszonyt az ajtón, aki egyensúlyát vesztve eldőlt odabent. Mindkét lábáról lehullott a papucs, mezítelen talpakkal próbált fölkecmeregni. A konyhában a padlón heverő üvegszilánkokon megcsillant a déli nap fénye.

– Ne – suttogta Ms Field – ne...

De Sidney nem hallotta meg. Újra megragadta a haját, és annál fogva hurcolta a konyhába. Az ő papucsa alatt ropogtak a szilánkok, de mikor az öregasszony lódult be, léptét nem kísérte zaj. Csak a saját sírása.

– Nézz föl – ordított Sid – nézz föl, te vén rongy! – a földről felemelt egy darab falat, ami azóta eshetett a földre, hogy Sidney felment az emeletre.

– Látod?? Rámszakasztod a házat!

Felrúgta az asszonyt, aki arccal zuhant a szilánkokba. Egy nagyobb üvegcserép pont a szeme alatt fúródott Ms Field bőrébe és hosszú, fájdalmas árkot húzott, amiből patakzott a vér. Már az asszony is ordított. Könyörgött. Fölnézett Sid arcába... ettől azonban elállt a szava.

Az üres volt, sem düh, sem más nem tükröződött rajta. Szeme kidülledt, és üveges volt. De úgy mozgott, mint egy macska. Hatalmas kezeivel kinyúlt, megragadta a vékony öregasszonyt, felemelte, és kilökte a konyhaablakon. Az két emeletet zuhant, odalent pedig egy vaskerítés karója fogta föl a testét. Ott halt meg felnyársalva, üvegszilánkokkal az arcában.

 2000. ápr. 26.