Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Tizenkettedik fejezet

A múzsa titka

   Kezdettől fogva érdekeltek a gondolatai, és az a múlt, ami miatt ilyenné vált, Sharna Holmes. Főleg mert a névrokonom, és sokszor megfordult a fejemben a rémisztő gondolat, hogy talán az utódom. Ám amikor azt mondta, hogy krimiken, bonctermeken meg egyéb szörnyűségeken nőtt fel, meg kellett, hogy változtassam az álláspontomat.

   Hogyan is cselekszik egyes mozzanatokban, milyen a természete, mik a gondolatai - olyannyira bele akartam látni a fejébe s az életébe, de azok az egyszerű módszerek, amiket eddig oly nagy pontossággal alkalmaztam, egyszerűen csúfos kudarcot vallottak!

   Ha éppen nyomozott, szinte olvasni tudtam a fejéből, értettem az apró gesztusokat. De ha beszélgetett velem, sosem tudtam előre, mit fog válaszolni, hogy mi a gondolatmenete pontosan, és ez roppant felvillanyozta a kíváncsiságomat. Ott motoszkált a fejemben a kérdés: mi az, ami ennyire kifürkészhetetlenné teszi magát?

   Így hát minden erőmmel azon voltam, hogy összerakjak egy életet, ami alapján maga megszületett. De nem tudtam, hogy mivel kezdjem. Először csak aprócseprő titkok váltak világossá: hogy teniszezett, zongorázik, nagyon sokat mozog, antialkoholista és allergiás a szivarfüstre. Elvesztem ezekben az apró titkokban.

   Aztán, derült égből villámcsapás, eszembe jutott, hogy maga olyan könnyen azonosította be az egyes épületeket, aztán megjósolta mások jövőbeli helyét, és nyomban tudtam: maga Londonban született, ott nőtt fel, majd egy vidéki kollégiumba költözött ki. Mesélt még az édesapja és az édesanyja foglalkozásáról is, ebből arra következtettem, hogy már kamaszkorára olyan orvosi ismeretekkel bírt, mint egy lediplomázott hallgató. Az apja mellett kitanulhatta a bizonyítékkeresés fortélyait, ami alapján segíthetett egyes bűnügyek megoldásában.

   És itt vannak Watson feljegyzései is. Természetesen mindet olvasta, ami csak megjelent, tehát tudott a módszeremről, segítségemmel tökéletesítette a tudását, majd elutazott az egyetemre, hogy bölcsészkaron tanulhasson. Az érdeklődése mindenre kiterjedt, szenvedélyesen gyűjtötte a legérdektelenebbnek tűnő tárgyakat, kísérletezgetett velük, és ott is megoldott pár esetet, amivel nyomban hírnévre is tett szert.

   De ez- ez nem elég! Még mindig nem elég! Láttam a mozdulatain, hogy tapasztalt sziklamászó, ráadásul még megfelelő terepszínű öltözékkel is rendelkezik, ebből arra kellett következtetnem, hogy valamiféle háborúban is szerepet játszott! De miféle háborúban?

   A drogok iránt érzett mélységes gyűlölete és a fegyverek könnyed felismerését összepárosítva úgy gondoltam, hogy a háború a droggal volt kapcsolatos. Drogháború, elesettek, minden más egyéb szörnyűség, ami kiölte belőle a gyerekességet! Nem csoda, hogy képes volt felfogni egy tömegpusztító fegyver jelentősségét, s hogy oly könnyedén, remegés nélkül képes volt fegyvert fogni emberekre. Az erejét is innen vette. A határozottságát is.

   De honnan a tánc iránti szeretete? Tegnapelőtt éjjel elhatároztam, hogy mindenképp kiderítem. Elrejtőztem egy sötét sarokban, mivel a helységnek nem volt lámpája, nem tarthattam lebukástól. Úgy, ahogy gondoltam: Sharna Holmes belépett a holdfényes terembe, és valami különös, egészen bódító zenét kapcsolt be, amin roppant megbotránkoztam. Életemben nem hallottam még ahhoz hasonlót, különös, modern stílusú, érzékeket elbódító dallamok lengték be a levegőt.

   Sharna Holmes mozdulatai akrobatikusak, kecsesek voltak, azaz érzésem támadt, mintha modernizált balettet látnék, de nem adott magyarázatot arra, hogy miért. Így hát az arcát próbáltam figyelni. Mély élvezet íródott belé, ez nem mondott nekem semmi újat. Kerestem a pontot, ami alapján olvasni tudnék belőle, és akkor jutott eszembe, hogyan rakta össze ő az egyes eseteim után írt hegedűjátékok alapján a történeteket- hát én is a mozdulatok mögött megbúvó érzelmekre próbáltam koncentrálni, de egy számomra ismeretlen kombináció látszott kiviláglani.

   Csalódottan kullogtam vissza a szobámba, mikor láttam, hogy Sharna Holmes elaludt a földön. A Hawkwings Express hadmozdulat közben, utazás közben egyre csak törtem a fejem, miféle kombináció áradt a mozdulatokból. Egyre csak ugrott be a kép, mintha Sharna Holmes valakivel táncolt volna, aki ott volt, de mégsem! Kicsoda? Kicsoda? Majd megőrültem azért, hogy megtudjam, éreztem, hogy ez lesz esetemnek kulcsa és végső megoldása!

   Ám amikor visszatértem ide, egy adattal sem lettem gazdagabb. És nem is lettem. Soha, senkit nem kértem még meg arra, hogy árulja el a megoldást, kedves Sharna Holmes. De úgy érzem, ha nem kapok választ ebben a szent minutumban, az egész életem értelmét veszti. Kudarcot vallottam, mint megfigyelő! Bocsássa meg, hogy ilyen vagyok, hogy csalódást okozok önnek, de hát én is ember vagyok, és sajnos nem az utolsó cettig tévedhetetlen!

 

Sharna Holmes rezzenéstelen arccal hallgatta a barátomat, s mikor az előrehajolt, izmait megfeszítve várt a válaszra, felállt, és nyugodtan így felelt:

- Tudja meg, Mr. Holmes, hogy maga soha, de soha nem okozott nekem csalódást, és nem is fog. Nem haragszom magára azért, mert nem sikerült kiderítenie egy ilyen egyszerű dolgot, hiszen én olyan ember vagyok, akin nagyon kevés dolog látszik meg.

   Íme, a megoldás, Mr. Holmes, amiért annyira epedezett, s ami miatt nem talált egyenes utat az én szeszélyes lényemben: szeretem magát.

   Holmes arca kisimult a rémülettől, én pedig minimum három lélegzetvételt kihagytam, mikor meghallottam a lány utolsó két szavát. 

- Nem fogom semmibe sem belekényszeríteni, nem üldözöm semmivel, Mr. Holmes - folytatta Sharna Holmes még mindig higgadtan. - Nem teszem, mert azzal belegázolnék a lényébe, az életébe. Mint már mondtam dr. Watsonnak is: nem vagyok olyan, aki emiatt életkedvét veszti. Én egy rejtélyes eset voltam a maga szemében, kíváncsi voltam, megold-e, és lám, nem járt sikerrel. Most, hogy megkapta a válaszát, ha úgy óhajtja, nem lát többé. Úgy döntöttem, hogy nyitok egy magánirodát, abból a pénzből, amit a gyűjteményemben tartok - mert van egy régi pénzgyűjteményem is -, és élek abban a csapdában, amibe foglyul ejtettek.

   Megfordult, és néhány perc múlva felöltözve, kezében a bőröndjével visszatért. Ezalatt Holmes olyan volt, akár egy szobor, s mit mondjak, én sem mertem megmoccanni.

- Ég önökkel! - intett a lány, s kilépett az ajtón. Hallottuk, ahogy a léptei visszhangoznak a lépcsőn lefelé, ám amint abbamaradt ez a kopogás, Holmes felpattant.

-Megbocsát egy pillanatra, Watson?

 Persze, hogy megbocsátottam, de a kíváncsiságom nem hagyta, hogy egyhelyben üljek. Az ajtóhoz lopóztam, és kidugtam a fejemet rajta, lepillantva az előtérbe, ahol Holmes Sharna csuklóját markolta.

- Kérem, Sharna Holmes! - mondta. - Hiszen el sem köszöntünk magától.

A lány felvonta a szemöldökét.

- Szeretne valamit mondani, igaz? - kérdezte. - Mondja el, és utána elbúcsúzhat.

   Rövid szünet következett. Mindent megadtam volna azért, ha ebben a pillanatban láthattam volna Holmes arckifejezését!

- Szeretném, ha barátok maradnánk. Örömmel venném a segítségét más esetekben is.

Sharna Holmes elmosolyodott.

- Már megváltoztattam a jövőt - mondta halkan -, így nem áll az utamba semmi.

- Nagyszerű! - örvendezett Holmes finoman. - Akkor bármikor felkereshetem, igaz?

- Amikor csak óhajtja, kedves, Mr. Holmes, de csak ha megemlít engem pár híres kliensének.

- Ebben megállapodhatunk! Nos akkor… a viszontlátásra.

Gyors mozdulattal megcsókolta Sharna Holmes kezét, majd még hozzátette:

- Kegyed szólíthat Sherlocknak, ha óhajtja.

Sharna Holmes gunyorosan csillogtatta szemeit, majd meghajolt, és felkiáltott:

- Viszontlátásra, Watson!

- Viszontlátásra, Sharna Holmes! - kiáltottam lelkesen, leleplezve magamat.

- És viszontlátásra neked, is Sherlock.

Megfordult, bőröndjét felpakolta a bérkocsira, és elhajtatott. Holmes a lépcsőn felfelé tartva, elégedetten mosolyogva mondta nekem:

- Nos, Watson, örömmel kijelenthetem, hogy egy olyan hűséges és zseniális szövetségesre akadtunk Sharna Holmesban, amilyet a Föld történetében keresve se találnánk! Milyen kár, hogy nem mondta meg, hol van a pipám, de sebaj, egykettőre ki fogom deríteni!

   Csöngetett Mrs. Hudsonnak, leült az asztal elé, s mintha az előbbi viharos események soha sem léteztek volna, felkapta az újságot, és figyelmesen böngészni kezdte. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz azonban, hogy az én idegeim kiheverjék azt a kalandot, aminek kíséretében Holmes először tett szert női barátra, megmentette a világot egy borzadalmas végtől, és nem kért érte egyetlen dicsérő szót sem.

   De azért tőlem szívesen fogadta…