Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Kilencedik fejezet

A Watson-féle vonzalomelmélet

Már koradélutánra járt, mikor fáradtan megérkeztünk a Baker Streetre. Sharna Holmes a nappali asztalra rakodta ki szerzeményét, s most mindegyiket tüzetesen megvizsgálta. A fáradtságnak még csak a nyomát sem láttam rajta, s midőn hosszasan tanulmányozta a port, a rozsdát, és minden egyéb mást, jellemrajzot készített arról a négy emberről, akiknek a nyomát oly izgatottan tanulmányozta. Holmes a vonatmenetrendeket böngészte nagy szorgalommal, ám akármennyire is nagy volt a csönd, a levegő izzott a köztük feszülő érzelmektől.

   Midőn tudtam, hogy addig nem elégítik ki a kíváncsiságomat, míg jónak nem látják, az időmet azzal töltöttem, hogy azon töprengtem, vajon mire célzott azzal Mycroft Holmes, hogy „ez mindenkinél másképp jelentkezik”? Talán valami betegsége van a barátomnak, amiről a saját önfejűségében senkinek sem szól?

   Mindent összevetve azonban egy olyan betegséget sem találtam az emlékezetemben, aminek a tünetei mindenkinél másként jelentkeznének, ám ahogy egyre inkább elmélyedtem a témában, eszembe ötlött Holmes azon mondata, amit még a bérkocsiban jelentett ki, miszerint Sharna Holmes egy külön eset, s hogy őt jobban érdekli ez az eset, mint a másik. Bár meg voltam győződve róla, hogy ezen álláspontja az események hatására változott, mégis, amint végigfutott az agyamon ennek a kijelentésnek a jelentőssége, tökéletesen megfeledkeztem arról, hogy a jövő veszélyben forog.

   Teljesen tiszta volt számomra, hogy Holmes minden ügy iránt gyengéd érzelmeket táplált, s abban lelte leginkább gyönyörűségét, ha nagy fejtöréssel, de rendszerezetten és precízen megoldhatja. S mi más is bizonyíthatná azt, hogy az érdeklődése ugyan ügy szintű, mégis kivételes?

   Sherlock Holmes egy nőt kedvel. Nem is nőt, még lány. A gondolat bizarr volt, olyannyira, hogy nem álltam meg, hogy alaposan szemügyre ne vegyem Sharna Holmest, aki ezúttal behunyt szemmel szorongatta a kezében az általa felírt jellemzéseket. Még az én idegszálaimat is megborzolta csöppet a hátrahajtott fej, s az álmodozó arckifejezés látványa, de mégis megdöbbentett az, hogy néhány pillanattal később a barátom titkos pillantásával találkoztam. Nem voltam biztos benne, hogy valóban nézte Sharna Holmest, vagy csak egyszerűen gondolkodott, mert utána lecsukódott a szeme, s ugyanúgy mélyen a gondolataiba merült.

- Nem hinném, dr. Watson - szólalt meg Sharna Holmes. - Nem emlékszik, mit mondtam ezzel kapcsolatban?

   Annyira kimerült voltam, hogy az erőmből nem tellett többre egy elképedt arckifejezésnél.

- Emlékszem - feleltem nyugodtan.

- És Mr. Holmes, nem, a pipája nem a bútortalan szobában van bereteszelve.

- Oh, csakugyan? Mi árult el engem? - Holmes szemei felpattantak, s most Sharna Holmes is felemelte a fejét, egyenesen Holmes szeme közé nézett, és unottan rávágta:

- Mielőtt próbáltam volna haditervet felállítani, tisztán láttam, hogy a néhány pillanatra benézett az üres szobába, ráadásul egy darabka dohányt éreztem meg a kalapjában - szigorúan összeráncolta a szemöldökét. - Ha maga, Mr. Holmes, ezt választja, én nem vállalok felelősséget a botorságáért. Most pedig nagyon szépen kérem, hogy térjen vissza az útvonalhoz.

   Ezzel visszazuhant az előbbi réveteg állapotába. Később, mikor egy regénybe belemerülve próbáltam elcsendesíteni a viharos találgatásaimat Holmes érzelmeiről, láttam, hogy a barátom tekintete az átlagosnál sokkal többször időzik el Sharna Holmeson. Ez nem afféle pillantás volt, amilyet egy szerelemben égő férfi küld a célpontja felé, hanem az a jól ismert, vizsgálódó tekintet. Ám mégis, túl soknak éreztem a vizsgálódást. Végül azzal nyugtattam meg magam, hogy Holmes talán csak követni próbálja Sharna gondolatmeneteit.

   Már este hét óra volt, mikor Sharna Holmes felugrott, s kezében a papirossal kíváncsian Holmes jegyzetei fölé hajolt. Döbbenten láttam, hogy a lány mily könnyed egyszerűséggel olvassa a máskor oly féltékenyen őrzött gondolatokat, míg Holmes az övéit bámulta nagy figyelemmel. Végül mindketten komoly elégedettséggel fordultak felém.

- Ne ijedjen meg, Watson! - nyugtatott meg Holmes. - Nem hibbantunk meg! Most végre hallhatja, mit fogunk tenni, s röviden beszámolunk róla, mi okból.

- Remélem, hogy számíthatunk a szolgálataira! - jegyezte meg Sharna Holmes, s kedvesen megcirógatta a karomat.

- Amiben tudok, segítek - feleltem, ám nem tudtam elrejteni azt a borzongást, amit a lány érintése keltett bennem. Most éreztem meg csak igazán Sharna Holmes zabolátlan vonzerejét.

- Remek, remek! - csapta össze a két tenyerét Holmes, és felpattant. - Sajnos egyenlőre nem nyújthatjuk túl hosszadalmasra a magyarázatot, de megpróbálom minél tisztábban vázolni a helyzetet.

   Bizonyára emlékszik arra, hogy Sharna Holmes milyen emlékezetes előadást tartott az ő korában nyomtalanul eltűnő fejlett technikájú fegyverekről. Joggal feltételezhetjük azt, hogy ezek a bizonyos fegyverek azok, amiket mi ma délelőtt megtaláltunk.

- Erre magam is rádöbbentem.

- Helyes, dr. Watson! - mosolygott Sharna Holmes, majd a barátom felé fordult. - Folytassa, kérem!

- Rendben. Sharna Holmes izgatottságában is tanúbizonyságot tett páratlan éleslátásáról és következtetőképességéről, és sikeresen azonosította a négy könyörtelen kuncsaftot. Angliát, Franciaországot, Oroszországot és Szaúd-Arábiát. Azt még nem tudjuk, pontosan hogyan juttatták el a fent említett országokba az ajánlatokat, de azt tudjuk, hogy egy - egy rakomány különleges Tücsök utazik mind a négyükkel vissza a szülőhazájukba.

- Ma reggel kötötték meg az üzletet, s aztán tíz óra körül vonatra szálltak. Mindegyikőjük másik vonatra - folytatta Sharna Holmes. - Mi utol akarjuk érni őket! Ám miféle váddal álljunk elő? A Tücsköket senki nem fedezheti fel, de a bűnözők sem maradhatnak szabadlábon. Úgy vélem tehát, hogy mind a négyükre különböző vétket szabjunk ki, amiket egészen egyszerűen megrendezünk.

- De mi csak hárman vagyunk - jegyeztem meg kétségbeesetten.

- Mondtam már, hogy ne féljen, Watson! - nyugtatott továbbra is Holmes. - Bár nem tagadom, szörnyen veszélyes vizekre tévelyedtünk, semmi oka sincs a pánikra.

- Az angol ügyfél nem mozdul ki az országából, miután három külföldi barátunkat nyakon csíptük, foglalkozhatunk vele is - magyarázta türelmesen Sharna Holmes. - Úgy kell ügyeskednünk azonban, hogy minden bűntény az „elkövetők” jelleméhez is tökéletesen illeszkedjen. Megpróbáltam a bizonyítékokból kiolvasni az egyes személyek tulajdonságait, s bizton állítom, hogy nem sokat tévedhetek.

- De La Fay ezredes markos, jóképű illető - vette át a szót Holmes. - Különösen szereti a szép nőket, de roppantul erőteljes ember, akaratos.

- Pontosan illik rá a megerőszakolás bűncselekménye - tette hozzá Sharna Holmes. A barátom kissé homlokráncolva pillantott rá, de a kettőnk aggodalma nem tartott sokáig. - Ugyan kérem, minek néznek engem? Tőrbe csalom, elegendő bizonyítékot szerzek ellene, majd valamivel szerencsésen leütöm.

- Ez nagyon biztonságosan hangzik - jegyeztem meg. - De nem fél ettől a feladattól?

- Minden porcikámmal irtózom tőle - vonta meg a vállát Sharna Holmes. - De siránkozással semmire sem megyek. Folytassa, Mr. Holmes!

   Holmes egy pillanatra kizökkent eddigi higgadtságából valamilyen megmagyarázhatatlan okból, de gyorsan visszatért az eredeti kerékvágásba.

- Úgy vettük ki, hogy az orosz vevő alapjában véve szelíd teremtés, de könnyen megsérthető. Az a probléma azonban, hogy a testi ereje s a magassága nem elég erős egy verekedés megrendezéséhez.

- Ez megnehezíti, valóban - bólintott elgondolkozva Sharna Holmes. Rövid időre újra lehunyta a szemét, majd úgy tartva újra megszólalt, nyugodt, mély hangján: - Mit szólna ehhez: antik könyvek elrablása? Tudtommal ön birtokol pár roppant értékes darabot, amiről senki sem tud!

- Örömmel elvállalom az orosz börtönbe juttatását!

- Nos, akkor már csak az arab marad magának, Watson - fordult felém Holmes. - A maga prédája ideges fajta, erős arab dohányt szív pipában.

- Mit tegyek hát vele? - kérdeztem készségesen.

- Állatgyilkosság, kedves dr. Watson - jelentette ki Sharna Holmes. - Beszerzünk egy roppant idegesítő papagájt, s néhány bosszantó mondat betanításával elérhetjük a kellő hatást. Elég arra, hogy letartóztassák, és hogy a híre annyira megromoljon, hogy soha többé ne tegye be a lábát Angliába.

- Kissé nevetségesen hangzik - mormogtam kételkedve.

- Igen, valóban-mosolygott Sharna Holmes. - De mondja, maga mit gondolna olyasvalakiről, aki olyan ártatlan teremtményeken éli ki a dühét, mint egy madár?

Most már a lány is talpon volt, bár ő egyhelyben állt, s kezét a háta mögött összekulcsolta.

- Kiszámítottuk a körülbelüli útvonalakat, s azt, hogy holnapra mikor s hol állomásozhatnak majd. Egyenesen odautazunk, átszállunk a vonatukra, s már kezdődhet is a vadászat! - vázolta a tervet Holmes. - Nem tagadom, hogy ez nagy erőfeszítéseimbe került, de az eredményre büszke vagyok.

- Mikor elvégezték a dolgukat - tette hozzá Sharna Holmes -, azonnal térjenek vissza a Baker Streetre. Reméljük, hogy az emberünket, az angolt nem riasztja el társainak sorsa.

   Rövid szünet következett, mialatt a két Holmes újra eddigi megszokott helyük melegébe süppedt. Holmes, letilván bármilyen dohányról, újra lehunyta a szemét, ahogyan Sharna Holmes is. Végül a lány elnyúlt a kanapén, nyugodalmasabb látványt nyújtva, mint egy vidéki tájkép.

- Kedves Watsonom - szólalt meg halkan ekkor Holmes. - Azt kell, hogy mondjam, cseppet sem csalódtam Sharna Holmes ügyében.

- Igen? - néztem rá gyanakvón. - Mégis sikerült feldühítenie magát.

- Oh, azt felejtse el! Arra szolgált, hogy a támadónkat félrevezessük.

- Öhm… és ezt Sharna Holmes is tudja?

- Az ő ötlete volt-felelte ünnepélyesen Holmes. - Mindössze annyit súgott a fülembe, mikor ránk támaszkodott, hogy Norbury, s egy csapásra megértettem, hogy most úgy kell tűnjön, elhamarkodottan ítélkezem az ügy felett.

   Lepillantottam a heverőn békésen szunyókáló fiatal lányra, és elmosolyodtam.

- Látom, Watson, hogy magát nem is annyira az ész nyűgözi lejegyezte meg Holmes gyengéden. - De nem hibáztatom érte. Ifjú barátunk talán a legkülönösebb lény, akit valaha a hátán hordozott a Föld.

- Megkérdezhetem, mi tűnt fel magának először Sharna Holmeson?

Holmes a homlokát ráncolta.

- Úgy vélem, hogy ő maga, Watson.

- Ugye tudja, hogy ez kétértelmű válasz? - vágtam rá barátságosan hunyorogva.

- Ugyan! - nevetett fel halkan Holmes. - Talán nem ismer engem még eléggé? De most már csakugyan ideje a pihenőnek. Ne keltsük fel őt, van egy olyan érzésem, hogy most jobb helyen lesz itt.

Egyetértettem vele, majd mindketten elvonultunk. A nap kimerítő volt, s az agyam elcsigázott- gyorsan álomba szenderedtem, ám úgy néhány órával később halk motoszkálásra ébredtem. Betörőt sejtvén magamhoz vettem a revolveremet, majd óvatosan kilestem a folyosóra, ám csak Holmes lopakodó alakját pillantottam meg.

   Gondoltam, hogy a pipája után kutakodik, mert hamar visszatért, hallottam, ahogyan csukódik a szobájának ajtaja. Éppen egy perccel ezt követően újabb neszt hallottam, kilestem a szobám ajtaján, de megkönnyebbülésemre csak Sharna Holmes ment be az üres szobába, valószínűleg táncolni, hogy valamiféleképpen levezethesse a feszültségét. Mivel ebben sem volt semmi különös, a revolveremmel a párnám alatt elaludtam, s eztán reggelig már nem tértem magamhoz.