Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Nyolcadik fejezet

Ha Sharna Holmes ideges

- Az ördögbe! - káromkodott a lány, mihelyst odaért a boncmesterhez. - Tőle akartam hallani, hogy mi történt!

- Úgy vélem, hogy ez csupán az ügy szépségén ejt csorbát - jegyeztem meg a térdemre támaszkodva. - Nincs oka arra, hogy aggódjon, hiszen már megoldották az ügyet.

- Félreért, dr. Watson! - legyintett idegesen Sharna Holmes. A mozdulatai követhetetlenek voltak, és szinte biztos voltam benne, hogy az agyában a normális sebességnél százszor gyorsabban lüktet a vér. - Nem ő ölte meg magát. Ez egy hamvasztópisztoly… el kellett volna hamvadnia, amint meghúzza a ravaszt. Valaki lelőtte! Ez az egész történetet felbolygatja! Az egészet!

   Holmes kíváncsian a fiatalember fölé hajolt, ám valószínűleg ő sem fedezhetett fel semmi érdemlegeset a Sharna által említett elképesztő tényen kívül, mivel az arca a jókedvű izgalomnak már a nyomát sem viselte magán. Mindannyian csüggedten, borúsan bámultunk Mr. Banningsre.

- Á-á!-morogta Sharna Holmes egyszer csak, a pisztolyt bámulva. - Gondolhattam volna! Üres! Ez mindent megmagyaráz… csakhogy ki volt az, s miért?

   Visszafordult a domb felé, ám ahelyett, hogy a kényelmesebb utat választotta volna, újból a sziklás falat mászta meg. Ismét lepillantottam a halott fiatalemberre, ám az nem olyan testhelyzetben feküdt, amiből azt következtethettük volna, hogy a tettes a szikla egyik rejtett üregéből lőtte le.

- Az a nyomorult, kénköves pokol! - hallatszott a rádióban a hangja, mikor láttuk, hogy egy apró, alig észrevehető kis üregbe nyúlt be. - Ez nagy mértékben bonyolítja a dolgokat!

Mielőtt észbe kaphattunk volna ő már a domb tetejéről pillantott le ránk.

- Mire várnak, a szabad kérdeznem? - kiáltotta. - Talán nem kíváncsiak a jövő fegyvereire? Itt elég szép nagy gyűjtemény van!

   Ahogy az erőnk még bírta, felsiettünk a dombra, bár láttam, hogy Holmes idegei épp úgy pattanásig feszültek, mint Sharna Holmeséi, aki megdöbbentő változáson ment keresztül, míg mi megérkeztünk. Ekkor már a nagy fadobozok, amik nyilván gondosan be voltak szögezve, ripityára törve hevertek a földön szerteszét. Sharna Holmes közöttük ugrált, futkosott fel s alá, mint egy nyolc békalábbal megáldott pók, s nem kellett egy pillanat sem, hogy beazanosítsa a számunkra teljesen ismeretlen fegyvereket.

- Lángszórók, gyorstüzelő géppuskák, légpuskák, hamvasztópisztolyok, célzóberendezések, hangtompítós minipisztolyok… te jószagú! Te jószagú! Tücskök!

   Felkapott a földről egy merék hüvelykujjnyi méretű, ezsütösen fénylő pisztolyocskát, és nagy mohósággal vette őket szemügyre.

-Van fogalmuk arról… nem, nincs! Oh, magasságos!

Úgy tűnt, hogy a többi fegyvernél sokkal jobban kétségbe ejtik őt ezeknek az apró pisztolyoknak a jelenléte. Ha eddig nem lett volna mozgékony, most valósággal száguldani kezdett, el, majd vissza. Egyre feszültebb lett.

- Kérem, Sharna Holmes! - Holmes egy ideig nyugodt szemmel nézte a lányt, majd a kellő pillanatban elkapta a lány csuklóját, és udvariasan megkérdezte: - Miért lett ennyire izgatott?

   Sharna Holmes válasz helyett fogott egy pisztolyt, megcélozta vele a lakatlan farmot, és meghúzta a ravaszt. A parányi játékszerből fénybuborék pattant elő, és mire elért a házhoz (amihez nem kellet még egy pillanatnyi idő sem), hatalmassá dagadt, majd egészében elnyelte a romot. Nem maradt semmi sem a ház helyén, csupán a pince, meg a mellette álló fa fele. A lány Holmes orra elé emelte a félelmetes kis gépezetet, és feszülten magyarázta:

- Ez egy Tücsök. Bármit - érti? Bármit el tud tüntetni. Tömegpusztító fegyver!

Holmes és én döbbenten pillantottunk egymásra. Sharna Holmes lerakta a Tücsköket, és újabb körútra indult, közben pedig megosztotta velünk megfigyelésének eredményeit. Holmes előhúzta a másik kabátzsebéből a lila kosztümös hölgy pisztolyát, és a lehető legóvatosabban turkálni kezdett, én pedig csak bámultam, a sok rohanástól kissé kifulladtan, a rémület és a meglepetés dermesztő kettősének hatásába fagyva.

- Körülbelül hat ember járt itt… ebből kettő jött a jövőből, a többi négy pedig innen… nicsak, egy francia! És ezt itt arab volna? Gyűlnek az emberek! Gyűlnek! És ez itt ki? Egy angol hölgy! Hilda, ha nem tévedek. Itt a haja. És az utolsó résztvevője ennek a komédiának egy… egy… oh, a pokolba, nem jut az eszembe, melyik család! Áh! Megvan! Megvan! Orosz! Tehát egy angol, egy francia, egy arab, és egy orosz. És két ember… ez itt Norman. Járkált, felügyelt, míg Bridget üzletelt. Magasságos, ezek több hónaposak! De várjunk csak…! Itt csak három láda volt akkor. Nyilván bemutatónak szánták… és ott is a szikla helye. Itt pedig egy halom tölténytár van, a gépfegyver bemutatója!

   És ez… ez!

Sharna Holmes megszállottan bámult egy aranyozott, egyetlen gombbal ellátott fémrúdra.

- Mit talált, Sharna Holmes? - kérdezte Holmes, aki már valamennyire rendszerezte a fegyverhalmokat.

- Ez a lézer, Mr. Holmes. És használni is fogjuk tudni, mert nálunk van az, amivel működésbe hozható! - egy villámgyors mozdulattal belegyömöszölte az elemet a lézerbe, majd zsebrevágta, és már indult is tovább. - Úgy vélem, ezek hivatalos tisztek… micsoda alaposság, micsoda alaposság, Bridget! Nicsak? Ezt itt hagytad volna?

Egy faszálkát mutatott fel, s jó alaposan szemügyre vette a nagyítóján keresztül.

- Ohlálá! - kiáltotta elégedetten. - Ez az arab úr már legalább három éve itt él Angliában. Vajon miért?

Elővett egy kis zacskót, beletette a faszilánkot, zsebre tette, és újra leereszkedett a földre.

- Hm-hm! Egy hetedik, egy eb is itt volt. Úgy látom, hogy husky lesz, annak van ilyen szőre… Az oroszé lesz! Nem túl nagyok a nyomok, a kutya még fiatal lehetett, ezért haloványok a nyomai. Egy éves, maximum. No és az angol hölgy? Kissé idegeskedő természetű… hogy toporgott! És az orosz vállát fogta! Hopplááááá!

Ismét valami perdöntő bizonyítékra bukkant, de nem láttam, hogy mire, azt is nyomban elraktározta egy kis zacskóba. A barátom, aki végzett a fegyverek közötti kutakodással, most elindult egy másik irányba.

- Micsoda információhalmaz! - sikkantotta a valósággal izgalomban égő Sharna Holmes a földet bámulva.-A francia úr bizonyára valamilyen katonai tiszt… de mi ez itt? Csak nem falábfej volt? Á-á, ez vas! Vas! Rozsda! És micsoda alakja van. Széles vállak! Kecskeszakáll? Emlékeztet valakire? Ohó!

A mutatóujját erősen a földhöz nyomta, majd az azzal felszedett port is eltette.

- Ez Gerald De La Fay ezredes! - kiáltotta megrészegülten. - Szinte biztos! Oh, szentéges istenem, ki hitte volna, hogy az a könyv még hasznos lesz! Hm… ez pedig… ez pedig a…

   Felállt, de láttam, hogy a szeme körül csillagok táncolnak, s a lába lassan összeroskad alatta, így nyomban odasiettem, és elkaptam, mielőtt újra összeroskadhatott volna. Remegett az izgalomtól, arcán diadalmas kifejezés ült, de olyan sápadt volt, hogy szinte biztosnak tűnt, hogy ha nem azonnal, de hamarosan eszméletét veszti. Holmes is visszatért, arca sokkal kipirultabb volt, mint Sharna Holmesé, de látszott rajta, hogy ő is hasonló érzelmek közt morzsolódik. Gyengéden kivette a lány kezéből az iratot, és a fényhez tartva alaposan szemügyre vette, majd pedig fennhangon, de kissé reszketegen felolvasta:

- A TimeTurner Rt. hivatalos névjegye a Tücsök!

Sharna Holmes összeszedte magát, bár még mindig szükségesnek éreztem, hogy mögötte álljak, mivel továbbra sem tudta tökéletesen megtartani az egyensúlyát.

- Pontosan a születésem évében hatalmas botrány kerekedett bizonyos titkos fegyverek tervrajzainak ellopásából, későbbi életem során pedig mindannyiszor visszhangzott ez a gyalázatos bűntény, vonatokban felfedezett majd rejtélyesen eltűnt csúcstechnikájú fegyverekből. Mivel a szálakat egyszerűen lehetetlen volt összekötni még számomra is, mikor már kamaszfejjel is megpróbáltam megoldani, a társadalmunk tehetetlenül nézte, amint a fegyvereknek nyoma veszik, s isten tudja, kik használják fel, s mikorra várható a támadás. Látom már, hogy a helyzetünk ezerszer, sőt, megkockáztatom, milliószor kockázatosabb! Uram isten…!

   Megint megrogyott a lába. A barátom arca abban a szent pillanatban, amint Sharna Holmes végére ért a magyarázatának, elfehéredett. Elővett a felöltője mögül egy hatalmas hajóvitorlát, néhány cöveket, és letette a földre.

- Segítsenek! - mondta. - Le kell takarnunk mindezt, hogy senki más ne akadhasson rá.

Közös erővel olyan alaposan beterítettük a dobozokat, hogy senki sem gondolhatta volna, hogy ott akár bármilyen lepedő is van. Ezután két oldalról támogatva Sharna Holmest a város felé indultunk. Én, aki nem igazán értette a társaim idegességét, képtelen voltam megállni, hogy útközben meg ne tudakoljam, milyen irányba halad az ügy.

- A lehető legrosszabb irányba! - felelte Holmes. - Az elképzelhető legrosszabb irányba!

- Örülök, hogy ilyen jól látja a helyzetet! - sóhajtotta Sharna Holmes. - Sajnálom, hogy így elgyengültem, de bátran írhatom a rovásomra, hogy okkal rémültem meg!

- Árulják már el, hogy miről van szó! - csattantam fel dühösen.

- Ha hazaértünk, Watson! - intett le Holmes. - Úgy vélem, hogy az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy várunk.

- Még mit nem! - Sharna Holmes olyan erővel szakította ki magát a karjaink közül, hogy kezdtem megsejteni, miféle erővel dicsekedett el nekünk Holmes betegágyánál. - Üljünk ölbetett kézzel, miközben a jövőnk egyszer s mindenkorra elpusztul?!

- Ami megtörtént, az megtörtént! - vetette ellen Holmes higgadtan. - Nem tehetünk semmit, és ezt maga is tudja.

- Téved! A rozsda De La Fay ezredes vaslábáról alig fél napos! Megakadályozhatjuk, hogy hazaérjen!

- És mégis mivel állítanánk meg? - Holmes lassan kijött a sodrából. - Lássa be, hogy nincs olyan magyarázatunk ellenne, amivel kockázat nélkül szolgálhatnánk bárkinek is!

- Kell, hogy legyen módja, Mr. Holmes! - kiáltotta öntudatosan Sharna Holmes. Kivörösödött az arca, ahogy a barátom szeme közé nézett. - Mindennek megvan a maga módja! Be is fogom magának bizonyítani, hogy a hősieskedés is kifizetődő!

- Eszébe ne jusson! - csattan fel olyan méreggel Holmes, hogy az már engem is megrémített. - Ha nem tudom, hogy valamiféle védőszerelés van magán, a házból sem engedtem volna ki!

- Megható, kedves Mr. Holmes, hogy ennyire aggódik az ügyéért! - sziszegte a dühtől összeszükült szemekkel Sharna Holmes. - Van egy hírem a maga számára: ez az egyetlen dolog, amiért még nem határoztam el, hogy ennek befejeztével főbe lövöm magam!

- Tessék? - hörögtem a döbbenettől pánikba esve.

- Nem lett volna egy csepp értelme sem! - suttogta Holmes, próbálván uralkodni magán.

- Most már magam is látom! Egy dolognak van most értelme: hogy sokmillió ember halálát akadályozzam meg, a maga segítségével, vagy anélkül!

   Holmes megdöbbentő gyorsasággal kapott a lány csuklója után, de legnagyobb döbbenetére az egy pillanat alatt a földre terítette. Rátérdelt a mellkasára, és egészen közel hajolt a dühtől és szégyentől elvörösödött Holmes arcához.

- Megmondtam, hogy tudok vigyázni magamra, s ha talán nem hiszi, akár kegyetlenebbül is meggyőzhetem róla. Megkérdem hát újra: velem van, vagy ellenem?

Nem tudtam mit mondani, sőt megmozdulni sem. Két ember, aki annyira egyetértett a legalapvetőbb dolgokban, váratlanul ennyire elhidegül egymástól?

   Holmes megpróbált kiszakadni a lány tartásából, de minduntalan ugyanott kötött ki. Végül kifulladtan elterült, s azt mondta, hogy hajlandó segíteni.

- Remek! - Sharna Holmes leporolta a tenyerét, megigazította a ruháját, és újult erővel folytatta az útját London felé.

   Arra ocsúdtam fel a legnagyobb döbbenetből, hogy Holmes gyengéden megérintette a vállamat.

-Jöjjön, Watson, ne féljen. Hamarosan minden tisztázódik a maga számára is… szavamra mondom, Sharna Holmes nem hazudott az erejével kapcsolatban!

    Ezekkel a szavakkal zárta le Sherlock Holmes életem legmegdöbbentőbb, legérthetetlenebb és legdrámaibb jelenetét, majd a nyakát dörzsölgetve megszaporázta a lépteit, magával rángatva engem.