Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Hatodik fejezet

Vörös villanás és döbbenet

A férfi, akihez beléptünk, már az első pillanatokban bizonyosságot adott mindhármunknak arról, hogy ő is tudott az időutazásról. Ugyan hozzánk meglehetősen goromba volt, de Sharna Holmesszal roppant előzékeny volt, sőt, valósággal rajongott a lányért.

- A szép lányok mindig is a gyengéim voltak - közölte bizalmasan a lánnyal, aki édesebben viselkedett, mint amilyet életemben még láttam. Még el is tudott pirulni, mikor beléptekor elbotlott az ajtó patkájában, és pontosan a férfi lába előtt landolt. Ezután a mosoly egyszerűen nem olvadt le az arcáról, épp úgy, ahogy Holmeséról sem.

   Végighallgattuk a történetet, ugyanazt, amit Mr. Hawksworth elmondott nekünk, ezúttal azonban a TimeTurner Fiatalító Rt. hirdetésétről számoltak be. Sharna Holmes, mikor kiértünk az utcára, olyannyira gyorsan változott meg, hogy még Holmes is lemaradt mögötte.

- Bárki is ad ki ilyen hirdetéseket, fantáziája az nincs - motyogta. - Dr. Watson?

- Aberdeen - feleltem automatikusan. - 12-es dokk.

Miközben a főutcán tartottunk lefelé a zuhogó hóesésben, Holmes felzárkózott a szaporán menetelő lány mellé, és hallottam, amint kiolthatatlan kíváncsisággal kérdezi:

- Nos?

- Igazam volt, Mr. Holmes.

- Akkor, kérem, árulja el!

Én is közelebb húzódtam hozzájuk. Láttam, hogy Sharna arcát ezúttal nem a vadászat iránt táplált izgatott derű járja át, hanem a komorság. Ezt Holmes is észrevette, de úgy láttam, hogy számára ez tökéletesen érthető, és nem vett tudomást róla.

- Rendben van, uram. Arra gondoltam, hogy a láb, a fémláb okozta a haláleseteket. A benne található elektronikus szerkezet kisülést okozott, és a közelében álló tagok súlyos áramütsét kaptak. Úgy vélem, hogy mindössze két embernek van köze hozzám - a boncmesternek és Bridget Fringnek.

- De mégis, honnan látta meg ezt?

- Égésnyomok voltak a fémen, és Mr. Stole sántított. Mellesleg ez annak volt köszönhető, hogy két vezetéket rosszul kötöttek össze.

- És mindezt egy pillantással! - hüledeztem. - Elképesztő!

- Bizony, még jó bátyámat is túlszárnyalná! - jegyezte meg Holmes. - De ne kutyagoljunk tovább, ott egy bérkocsi!

   A szekérben üldögélve a két Holmes tovább társalgott - Holmes könnyedén és pattogón, Sharna hidegen és pontosan.

- Tehát úgy gondolja, hogy ismeri őket?

- Soha életemben nem láttam Bridget Fringet - felelte Sharna. - De a boncmester… a boncmestert egyszer láttam, mégpedig egy ópiumbarlangban. Felszámoltam a helyet, és valószínűleg őt is egy javítóintézetbe küldtem.

- És erről miért nem számolt be korábban?

- Mert csak tegnap jutott az eszembe. Következő állomásunkon hullába botlunk.

- Tessék? - néztem rá meglepetten. - Ott nem találtak semmit!

- Mert nem nézték meg a vizet! - felelte Sharna. - De én majd megnézem, ha úgy hozza a szükség.

- Meséljen nekem még a fémlábról - próbálkozott Holmes. - Ez valamilyen mechanikus szerkezet?

- Képes járásra, futásra, rúgásra, leülésre és ugrásra - felelte tömören Sharna. - Különböző módon reagál bizonyos lábmozdulatokra, és az idegek viselkedésére.

- És mondja csak, Sharna Holmes - folytattam óvatosan -, miért gondolja, hogy az ópiummegvonás miatt ilyen helyzetbe hozná magát bárki is?

- Ismeri az ópium hatását - mondta Sharna Holmes kifelé bámulva. - Egyesek élete katasztrofális dráma, ami elől ebbe a kábulatba menekülnek. Ha ezt megfosztjuk tőlük, és olyan helyre kerül, mint egy javítóintézet, az olyan, mintha kitépném a gerincét, és odadobnám a farkasoknak.

   Holmes ráncolta a homlokát a durva hasonlat hallatán, míg én elborzadva bámultam Sharna Holmesra.

- Azt hiszem, megértettük a célzást, Sharna Holmes.

- A boncmesternek jó oka lehetett rá, hogy kitanulja a szakmát. Nem csalódom, ha úgy gondolom, hogy nem csak egyszerűen megölni akar, hanem szét is akar szedni.

Holmes és én aggódva egymásra pillantottunk. Én ebben a pillanatban értettem meg a lány komorságának az okát, míg tudtam azt is, hogy Holmes erre már sokkal hamarabb rájött. Miért kérdezte hát annyit a fémlábról? Nem kaptam választ.

- Mit gondol, ki lehet az a halott?

- Claire Simons - hadarta Sharna Holmes. - Ő állt közelebb Mr. Stole - hoz, mint Mr. Barry. De már itt is vagyunk, uraim.

Mikor kiszálltunk, kettőnk viselkedését látva Sharna arca feloldódott, és a dokk szélére érve sokkal derűsebben folytatta a társalgást.

- Elnézésüket kell kérnem a modortalanságom miatt! - szólt, és magához intett minket. - Csupán fel kellett dolgoznom ezt a tényt. Örömmel jelenthetem, hogy sikerrel jártam.

Lehúzta a kesztyűjét, és a vízbe mártott. Elégedetten elmosolyodott, felállt, és a kalapját felém nyújtotta.

- Megfogná nekem néhány pillanatra?

- Sharna Holmes, ne! - kiáltotta Holmes, de már csak a lány kesztyűjét sikerült megkaparintania. - Az őrült! Két percnél tovább nem fogja bírni!

   Letérdelt, és egészen vízig behajolt, hogy megláthassa, hogy mozog a lány a kikötő mélyén. Két és fél percen belül felbukkant, és amint feltűnt a keze, Holmes olyan erővel ragadta meg, hogy az fájdalmában felkiáltott. Ajkai lilák voltak és remegtek, de ő maga elégedetten vigyorgott.

- Igazam volt, Mr. Holmes! - kiáltotta, miközben Holmes ráterítette a köpenyét és az én kabátomat, amit sietve a markába nyomtam. - Claire Simons… és mit gondol, mit találtam nála?

Egy apró műanyag zacskót mutott fel reszkető kezében.

- Kokain! A legerősebb fajtából. Látja, mire képesek egyesek a nyugodt életért?

- Maga megőrült, Sharna Holmes! - morogtam dühösen, és Holmes is hasonlóan zaklatottnak tűnt. - Meg fog betegedni!

- Korántsem, barátom! - nevetett reszketegen a lány. - Van egy biztos módszerem, és garantálom, hogy még ma folytathatjuk az áldozatok felkutatását. Most, hogy tudom, mi okozta a halálukat, könnyű lesz felkutatnom azokat, akik még élnek!

- Kérem, Sharna Holmes! - szólt a barátom, miközben talpra segítette a lányt. - A maga vállalkozásai túlmennek a józan ész határán!

- Ne becsüljön alá, ha kérhetem, Mr. Holmes! Most pedig menjünk vissza a Baker Streetre, hogy tiszta ruhát vehessek magamra, és hogy folytathassuk a nyomozást.

   Visszaérve Sharna Holmes eltűnt a szobájába néhány percre, ezalatt Holmes fel alá járkált a nappaliban, majd leült, és az ujjaival kezdett el dobolni.

- Csodálom, hogy nem fagyott meg, barátom - jegyeztem meg aztán, mire Holmes szemöldökei egyetértően a magasba ugrottak. - Vajon miféle csodát vet be a betegség ellen? Nagyon kíváncsivá tett.

- Nem, Watson, ezt nem tehetjük megrázta a fejét Holmes. - Tudja jól, milyen következményekkel járna, ha bármit is megtudnánk róla.

- Én mégis aggódom miatta.

- Nem szükséges! Az olyan lány, aki méltósággal viseli az ilyen tényeket, nem igényel sem együttérzést, sem védelmet. Kitűnően elboldogul. Na de már itt is van!

   Néhány pillanat múlva Sharna Holmes felöltözve, tisztán és üdén belépett a nappaliba, és azon kívül, hogy a jobb karját kissé nehézkesebben lóbálta, az égvilágon semmi baja sem volt. Még Holmes sem talált rajta kivetnivalót.

- Üdvözlöm önöket! - köszönt barátságosan hunyorogva. - Gondolkodott, Mr. Holmes? Ön szerint mi legyen a következő lépésünk?

- Helyesnek tartanám, ha többet tudnánk meg a boncmesterről - válaszolta készségesen a barátom, és már vette is a kabátját. - Mit válaszol?

- Bridget Fring nem érdekel - legyintett Sharna Holmes. - Tőle nem tudhatunk meg többet, valószínűnek tartom, hogy szándékosan kitörölte a saját memóriáját, hogy még véletlenül se árulja el a boncmestert.

-Akkor ez esetben a szomszédos házba vezet az utunk-jelentette ki Holmes. - Úgy látom, a sebe egyenes vonalú.

- Dr. Watson! Jobb volna, ha maga most nem jönne velünk! - fordult felém Sharna Holmes kedvesen. - Szeretném, ha Hildának nem tűnne fel semmi.

- Hilda? Honnan tudja?

- A boncmester mellett állt, doktor úr. Megyek már, Mr. Holmes!

Ezzel kiviharzott az ajtón, én pedig tehetetlenül megtorpantam az ajtóban. Kíváncsiságom azonban nem hagyott nyugodni, így átmerészkedtem Sharna Holmes szobájába, hogy figyelemmel követhessem a szomszéd ablakban történő eseményeket.

   A két Holmesnak csak a feje búbja látszott. Valamit igen figyelmesen bámultak az ablak alatt, majd Holmes felegyenesedett, és körsétára indult a szobában. Sharna Holmes az ablakot vizsgálta, aztán döbbenet jelent meg az arcán. Először azt hittem, én vagyok számára a meglepő, de Holmes felé fordult a feje, majd tökéletesen rezzenéstelen arccal vissza. Láttam, hogy ezt követően a földre veti magát, miközben Holmes az ajtót támasztja. Végül mindketten nyugodt komolysággal az arcukon távoztak a szobából.

   Visszatértükkor Sharna Holmes meglepetése iránt érdeklődtem.

- Semmi különös, Watson! - rázta a fejét a lány. - Csupán Mr. Holmes enyhén szólva felül múlta önmagát.

- Köszönöm, Sharna Holmes-mosolygott Watson. - Képzelje, Watson! Megtudtuk a boncmester nevét, és ez nagyon megdöbbentette a mi barátunkat.

- No és mi a neve?

- Erről majd később! - intett le Holmes. - Most eleget kell tennünk egy bírósági idézésnek, attól tartok.

- Hogyhogy?

- Emlékszik még, hogy kis híján megöltek? - kérdezte könnyed gúnnyal a barátom. - Van ám tárgyalás is, és ha nem indulunk tüstént, el fogunk késni.

- Én úgy érzem, hogy érdekes dolgok is kiderülhetnek ezen a tárgyaláson, nem csak Bridget Fring különös viselkedése.

- Megtenne nekem valamit? - fordult hozzám Holmes, miközben egy levelet húzott ki a kabátzsebéből.

- Természetesen.

- Küldje el ezt a táviratot a bátyámnak, Mycroft Holmesnak a Diogenész Klubba! Lekötelezne! Utána utánunk jöhet a bíróságra.

   Átvettem az iratot, és a legközelebbi postahivatal felé vettem az irányt. Egy pillanatra visszanéztem a lakásunkra, és láttam, amint a két Holmes beszáll a bérkocsiba, élénk beszélgetésbe elegyedve egymással.

   Sajnos a következő utcabéli postahivatal zárva volt, így a következőig hajtattam, hogy feladhassam a sürgönyt, majd száguldottam tovább, hogy minnél hamarabb a bíróságra érjek. Szörnyen izgatott voltam, s kíváncsiságom mindennél nagyobbra hágott. Mi lehet olyan fontos, amit még Bridget Fringből kiszedhetnek, és minek kell hozzá Holmes bátyja? Úgy éreztem, mindenképp meg kell tudnom.

   Ám alighogy kiléptem a kocsiból valami az oldalamba csapódott, és a fájdalomtól megrészegülten összeestem. Eszméletemet hamar elvesztettem, de homályosan emlékeztem arra, hogy valaki a nevemen szólít.

- Watson! Watson…!