Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Ötödik fejezet

Peter Hawksworth

   

Sharna Holmes egészen estig nem került elő. Addigra már Holmes is álomba merült, ami bizonyította azt, hogy testileg még nem épült fel teljesen. Csak én virrasztottam az ablaknál, mikor a lány belépett. Szeméből tükröződött az életunt mártírság, könnyed mosolyának már nyoma sem volt.

- Iszonyúan álmos vagyok, dr. Watson - motyogta. - A földön alszom, rendben? Már bárhol tudnék aludni.

- Nem kell ott aludnia! - vetettem ellen nyomban. - Hiszen a nappaliban a kanapé épp úgy megfelel.

- Nem hagyható magára - bökött a fejével Holmes felé. - Mellesleg miattam támadták meg, így tartozom neki ennyivel, uram.

A lakótársam fiatal arca álmában mosolyba rendeződött.

- Aludjon maga is, dr. Watson! - mosolygott Sharna Holmes. - Ki kell pihennünk magunkat. Úgy érzem, nehéz nap elé nézünk holnap.

   Kioldalaztam a szobából, de előbb még megvártam azt, amíg a lány elhelyezkedik. Az ablakkal szemben, az ajtó és az ágy között rendezte be a fészkét, így pont egymásra láthattak Holmesszal.

- Várjon egy percet, dr. Watson! - Sharna Holmes megragadta a kabátom szélét, és olyan öntudatosan nézett fel rám, hogy egyszerűen képtelen voltam nem elhinni, amit mondott: - Tudom, hogy én csak egy eset vagyok, és ne higgye, hogy álmokba ringatom magam egy ragyogó barátságról. Több vagyok annál, mintsem hogy ilyesmiért elhagyjon a lelkem.

- És mi lesz magával, ha mindennek vége lesz? - kérdeztem halkan.

- Bárcsak tudnám, doktor! Bárcsak…

   Másnap reggel, mikor kopogtattam az ajtón, Holmes türelmetlen, pisszegő hangja hallatszott ki. Óvatosan benyitottam - a barátom egyenes háttal ült az ágyában, míg Sharna Holmes a takarójába burkolózva, mélyen aludt a földön.

- Watson! - suttogta. - Mégis, miért alszik ez a lány a földön?

- Ragaszkodott hozzá! - ingattam a fejem.

- Gondolhattam volna… nézzen rá, Watson! Mit lát?

Sharna Holmes kisimult, komoly ábrázatát jótékonyan világította meg a reggeli napfény.

- Egy gyönyörű fiatal lányt látok - válaszoltam.

- Nem úgy értem, doktor! - legyintett Holmes. - Látja a vállát? A balt. Egy apró lángmotívum, afrikai származású. Az ujjai különösen hosszúak és izmosak… zongorázik! Körülbelül kilenc éve.

Döbbenten pillantottam a barátomra. Mindeddig szentül hittem, hogy Holmes érkelődése őszinte, nem kötött a különös feladatához, de ez egyértelmű jele volt annak, hogy Sharna is csak egy lény, akiről igyekszik minél többet megtudni ahhoz, hogy sikeresen koronázhasson meg egy újabb ügyet.

   Látta az arcomon a meglepetést, és úgy tűnt, nem tudja mire vélni.

- Kész van már a reggeli?-váltott témát aztán.

- Készen van - bólintottam.-Keltse fel Sharna Holmest is, neki talán jobban kell az étel, mint magának.

- Maga haragszik rám, igaz? - nevetett Holmes. - Mert számomra Sharna Holmes is csak egy eset.

- Be kell vallanom, hogy kissé csalódtam magában, Holmes.

Kimentem, ám ezzel a megjegyzésemmel cseppet sem zökkentettem ki kellemes hangulatából Holmest, és úgy tűnt, hogy Sharna Holmes hangulatát sem fertőzték meg a baljós események. Kellemes társalgásukban szó sem esett a bűnözésről vagy bármi másról, aminek köze lett volna az ügyünkhöz, leginkább a következtetés játékát űzték.

   Számomra roppant bizarr volt a köztük uralkodó harmónia és Holmes előbbi kijelentésének párosa. Mialatt hallgattam őket, egyre inkább biztos voltam abban, hogy a barátom talán mégsem volt tökéletesen őszinte hozzám. Olyan izgatottsággal elemezte Sharnát, mintha egy roppant nehéz bűnügyet oldana meg, a lány pedig higgadt gúnnyal irányította a válasz felé, miközben jó étvággyal evett. Először fordult meg a fejemben a gondolat, hogy talán a névegyezés nem a véletlen műve, mikor Sharna Holmes egy pillantással megállapította, hogy barátom nem követte tökéletesen a vitaminpirulákra vonatkozó utasításait. Nem mondta, hogy Holmes tegyen úgy, ahogy eredetileg kérte rá őt, még csak a fejét sem csóválta, de a szeméből elégedett fénysugár áradt, látva barátom pillanatnyi zavarát.

   Mikor befejezték a reggelit, frissen és üdén, izgalomtól kissé kipirulva pattantak fel az asztaltól. Igaz, hogy sem Holmes, sem Sharna nem mutatott semmilyen nyugtalanságot, derűjük a kocsiban egy csapásra némaságba ment át. Én, mint kívülálló, aki leginkább áldozatul esett hangulatingadozásaiknak, most már nem bírtam türtőztetni magam:

- Mi a véleményük az ügyről?

   A két Holmes tekintete egyszerre tévedt rám, aztán mindketten, pontosan egyszerre, zavartan elmosolyodtak.

- Oh, Watson! - sóhajtott Holmes, és megveregette a vállamat. - Milyen gorombák voltunk önnel!

- Teljesen egyetértek-tette hozzá Sharna Holmes. - Nem is mondtunk semmit. Ez roppantul… igazságtalan. Igen-igen, igazságtalan. De én átengedem Mr. Holmesnak a kezdést, ha lehetséges.

Holmes felvonta a szemöldökét, majd szenvtelen ábrázattal belefogott a magyarázatába:

- Nos, azt hiszem, a következtetéseim nem mutatnak egyértelmű tényekre, de legalább tudhatom, milyen úton induljak el. Számomra egyértelmű, hogy maga Sharna Holmes az ügy középpontja, sőt, az sem kétséges, hogy a TimeTurner Rt. rendezte meg ezt a kísérletet, hiszen Sharna Holmes beszámolója szerint titkos, tudományos intézet, így biztosan meg voltak hozzá az eszközeik.

   Ha Sharna Holmesnak nincs köze ehhez a szervezethez, miért éppen őt akarják megölni? Van valami, amit Bridget Fring eltitkolt előlünk.

- Vagy csak egyszerűen kitörölték az emlékezetéből-szólt közbe Sharna Holmes. A barátom és én meglepett arccal pillantottunk rá, mire ő nyomban rövid magyarázatot adott rá: - A jövőben sokkal többet tudunk az emberi agy működéséről, és a memóriát is képesek vagyunk helyenként módosítani.

- Ez sok mindent megmagyaráz-bólintott Holmes. - Csodálkoztam is, hogy Bridget Fring fegyverkereskedői múltjával nem tartozik a TimeTurner Rt.-hez. Ha ő - számomra bármilyen hihetetlen is - fegyverekkel kereskedett, tőle származik ez a… kokainszonda kilövő, meg a lézer, amit Sharna Holmes olyan találóan leírt.

   Sajnálatos módon ezt semmilyen módon nem lehet összekötni a két eddigi halálesettel. Ha ez a szerkezet, ami idehozta őket, elpusztított eddig két embert, miért nem pusztította el Sharna Holmest is? Csak arra tudok gondolni, hogy bennük valami olyasmi található meg, ami miatt ez történt velük.

- Ahogyan már az elején megjegyeztem-mondta Sharna Holmes. - Ám ez az egész ügy még roppant alaktalan, Watson. Nincs láncolata! Javaslom tehát, hogy ahelyett, hogy meglátogatnánk újra Bridget Fringet, a legközelebbi fényjelenség helyszínére utazzunk, ami…

- A Brook Street-feleltem nyomban.

- Kiváló, Watson, kiváló! - örvendezett Holmes, és kiszólt a kocsisnak, hogy váltson irányt.-Úgy tudom, hogy az itt földet ért fiatalember nagyon is jól van!

- Csakugyan úgy hiszem én is - mormolta Sharna Holmes. - Ha nem tévedek, Peter Hawksworthszel lesz dolgunk.

   Döbbenten pillantottam mindkettejükre- úgy kezelték ezt a jóslatot, mint a legtermészetesebb kijelentést. Ám mikor belegondoltam, rá kellett döbbennem, hogy ez is afféle roppant egyszerű következtetés volt, hiszen mivel a tizenhárom utas között mindössze három fiatalember volt, amiből az egyik meghalt, a másik pedig rejtélyes módon eltűnt, miután megpróbált végezni a célpontjával. Logikus és teljesen világos volt tehát, hogy a fiatalember, akiről szó van, nem más, mint Peter Hawksworth.

   A kocsi lefékezett egy jól karbantartott, apró ház előtt, Holmes kifizette a kocsist, majd pedig jó erősen meghúzta a csengőzsinórt. Egy fiatal cselédlány nyitott ajtót, és miután bemutatkoztunk, készséggel bevezetett minket a ház nappalijába. A kandallónál egy magas, mogyoróbarna hajú, zöld szemű és roppant jóképű fiatalember ült, néhány frissen szedett gólyaláb virága fölé görnyedve. Felpillantott, és egy pillanatra elhűlt az arca, mikor megpillantotta Sharna Holmest, de aztán, mint aki valami mulatságosat vett észre a hátunk mögött, elmosolyodott, és hellyel kínált minket.

- Sherlock Holmes vagyok-mutatkozott be a barátom. - Ez itt jó barátom és hűséges társam, dr. Watson, a kisasszonyt pedig nyilvánvalóan ismeri.

- Már hogyne ismerném - bólintott derűsen a fiatalember. - Nagyon kellemes társaság volt a vonaton. De nem értem, miért jöttek ide.

- Hogy érted ezt, Peter? - kérdezte kissé értetlenül Sharna Holmes. - Te tudtál erről ez egész időutazósdiról?

Mr. Hawksworth láthatóan megdöbbent.

- Hogyhogy tudtam? Mindenki tudott róla, nem?

- Nem! - kiáltotta Holmes. - És pontosan azért vagyunk itt, hogy kiderítsük, miért történt mindez!

Az ifjú botanikus barátságosan Holmesra hunyorgott.

- Akkor ezúttal kemény fába ütötte a fejszéjét, Mr. Holmes - mondta. - Én csak annyival szolgálhatok, amennyit tudok.

- Akkor mondd el azt, amit tudsz, Peter. Kérlek.

- Nos, rendben. Tudják, a mi világunkban, ott, távol, szörnyű dolgok történnek. Háború, csalás, gyilkosság, a legarcátlanabb dolgok a világmindenségben.

- Peter - szólt közbe halkan Sharna Holmes. - A lényeget mondd, kérlek!

-Természetesen! Szóval, mint végzős botanikus, tudtam, hogy a jövőm tökéletesen kilátástalan, mivel semmi sem biztosított számomra békés, nyugodt munkát és vizsgálódást. Egy nap az újságot olvasgatva egy hirdetésre bukkantam: „Nem talál megfelelő kutatási környezetet magának? Nincs jövője? Jelentkezzen a TimeTurner Munkaközvetítői Egyesületnél ezen és ezen a címen, ekkor és ekkor”. Gondoltam, mi baj lehet belőle, elmentem.

   Felajánlották, hogy egy megrendezett kísérletnek tűnő incidenssel visszarepítenek engem a régi Londonba, ahol előre biztosítják mindazt, amire szükségem van, felszerelést, pénzt, mindent. Örömmel fogadtam el az ajnánlatukat. Szeretem ezt a Londont, és a világért sem mennék haza, mivel családom sincs.

   Azt is mondták, hogy erről az utasoknak se szóljak egy szót sem, mert könnyen felfedezhetik mindezt, és akkor az én biztos helyem másnak jut ki. Így gondolhatják, hogy miért hallgattam. De fogalmam sincs róla, hogy miért akarnak megölni téged, és hogy miért nem tud erről minden utas.

- Egyszerű véletlennek tűnhet-suttogta elgondolkodva Sharna Holmes. - Ha belegondolok, hogy akadt némi kellemetlenség a felszállásnál… de ha… mindegy, ez még nem elég.

- Mindenesetre köszönjük a beszámolóját, Mr. Hawksworth - mondtam, miközben felálltunk. - További sikeres munkát kívánunk önnek.

- Én is maguknak! - bólintott a fiatalember. - Remélem, még majd hallanak rólam, mint híres botanikusról.

- Csak ne vidd túlzásba - mormogta magában Sharna Holmes. - Ég veled, Peter! Sok szerencsét.

- Neked, is Sharna Holmes!

   A szobalány kikísért minket a kapuig, majd ő maga is eltűnt. Mi pedig ott álltunk az utca közepén, mintegy tanácstalanul. Miközben mindannyian lassan sétálni kezdtünk, havazni kezdett. Nagy pelyhekben hullt a hó.

- Az ügy egyre inkább bizonyítékokért kiált - szólalt meg kisvártatva Holmes.

-Egyetértek önnel - mondtam, és láttam, hogy a földet bámuló Sharna Holmesnak is hasonló elképzelések zakatolnak a fejében. - Talán ha elkapnánk a merénylőt, több választ is megszerezhetnénk.

- És mégis mivel vesszük rá a beszédre, dr. Watson? - kérdezte nyugodtan Sharna Holmes. - Homályos találgatásokkal? Ezek huszonegyedik századi gyilkosok, és bennem már ki is alakult az ő történetük.

- Úgy vélem, hogy a Time Turner Rt. nem igazán foglalkozik az ügyfeleivel - jegyezte meg Holmes nyugodtan. - Csak a hasznot lesi. Ez nagy mértékben elősegíti a megoldás meglelését.

- Itt balra - szóltam közbe, mikor egy sarokra értünk. - Bátrokodtam feltérképezni a fényjelenségek helyszínét.

- Nagyszerű! - csapta össze a tenyerét Holmes.

- Egyszerű - vágtam rá nyomban, mire mindketten haloványan elmosolyodtak.

- Tehát előbb meglátogatunk mindenkit - jelentette ki Sharna Holmes, visszakanyarodva előbbi beszédtémánkhoz. - Meglátjuk, hány személynek ígértek a Peteréhez hasonló szolgáltatást. Mellesleg gyanítom, hogy barátunk összes pénze ráment, csakúgy, mint mindenki másnak, aki még él, vagy egészséges.

- Ki a következő célpontunk, Watson? - fordult hozzám Holmes.

- Úgy vélem, hogy „a hadirokkant” lesz az-feleltem nyomban. - Az újságok beszámolója egy fémlábas öregembert említettek.

- Fémlábas…-motyogta maga elé a szót Sharna Holmes. - Nos, majd kiderül!

Fogalmam sem volt, hogy vajon mire utal ez a megjegyzés, és úgy tűnt, hogy ezúttal Holmesnak sem sikerült követnie a lány gondolatmenetét.

- Mire gondol, Sharna Holmes? - érdeklődött kíváncsian. - Hogy talán mégsem fémlábas al illető?

Sharna Holmes reakciójából azt vettem ki, hogy Holmes életében talán először alaposan célt tévesztett.

- Nem, Mr. Holmes! Magam is láttam azt a fémlábat, és aligha lehet mű, majd maga is meggyőződhet róla. Eme gondolatom tudományos jellegű volt. Ha megengedik, csak azután magyarázom el, miután megbizonyosodtam az igazáról. Nem haragszanak meg, ha tévedés esetén soha nem fogom mindezt részletezni?

- Nem, ez tökéletesen érthető elhatározás-bólintott Holmes, majd mikor Sharna Holmes egy kicsit távolabbra kerültünk a lánytól, kissé csalódott arckifejezéssel odasúgta nekem: - Ez a lány nagyobb rejtvény, mint maga a bűncselekmény, Watson. Csodálatos, igaz?

   Megszaporázta a lépteit, hogy utolérhesse Sharna Holmest, aki már az általam leírt ház csengőzsinórját rángatta, én pedig, míg utolértem őket, egyre inkább azon töprengtem, hogy Holmes megjegyzése vajon pontosan mit takarhat. Ám nem sokáig elmélkedhettem, ugyanis Sharna Holmes magragadta a kabátom ujját, és berángatott a kapun.

- Jöjjön már, dr. Watson! Csak nem akar lemaradni valamiről?