Kate R. McCardle

A tizenharmadik múzsa

Első fejezet

Tébolyult igazmondó

Egyik reggel arra ébredtem, hogy Mrs. Hudson kelteget. Nem nagyon nyúlt hozzám, de a hangja roppant izgatottnak tűnt.

- Dr. Watson! Dr. Watson, jöjjön tüstént, Mr. Holmes sürgős levelet kapott.

Miután kiment, bosszúsan az órámra pillantottam, de rá kellett döbbennem, hogy tulajdonképpen már csak egy fél óra lett volna hátra tíz óráig, így viszonylag frissen öltöttem magamra ruházatomat. Mikor a nappaliba értem, Holmes már a reggelinél tartott, és az újságot pásztázta tekintetével. Különösnek tartottam, hogy a főcím alatti cikket tanulmányozta akkora figyelemmel, amivel egyébként a bűnügyi oldalakat szokta volt olvasni.

   Mikor leültem vele szemben, és a számhoz emeltem a kávéscsészét, hirtelen megszólalt, aminek következtében egész testemben összerándultam.

- Watson - kezdte, majd, mikor látta, hogy megijedtem, enyhén elmosolyodott -, aligha akad a mostaninál különösebb esemény eddigi pályafutásomban, mint a tegnap éjjeli.

- Hogy érti, hogy a pályafutásában?

Erre átnyújtott nekem egy frissen érkezett táviratot, ami a Scotland Yardtól érkezett.

 

Kedves Mr. Sherlock Holmes,

 

Nyilván olvasta a reggeli lapokban a különös eseményeket. Mindenképpen el kell látogatnia a lányhoz. Talán maga tud vele kezdeni valamit.

 

Tisztelettel:

Lestrade felügyelő

 

- Miféle lányhoz? - pillantottam rá, miközben visszaadtam neki a papirost.

- Nincs időm elmagyarázni-felelte izgatottan. - Megkértem Mrs. Hudsont, hogy csomagoljon magának reggelit. Most azonnal indulnunk kell.

A kapunál már egy rendőrségi kocsi várt minket, s amint leültünk, már száguldottunk is a City felé. Út közben Holmes a hozzá illő tömörséggel beszámolt az esetről.

- Tegnap éjszaka több különös fényjelenségről számoltak be London különböző részein. Ez a lány egy ilyen jelenség után tűnt fel, és roppant különös kinézetű és viselkedésű. Egyenlőre nem mondott semmi használhatót, de a Scotland Yard azt is eltitkolta, állítólag egy halom sületlenség, amit kétes tények bizonyítanak.

- És mi a neve?

- Nem tudom - rántotta meg a vállát. - Sem az újság, sem a levél nem említi.

Lefékeztünk. Holmes nagy fejtörő kilátáshoz méltóan fürgén pattant le a kocsiról, én pedig sietve követtem. Lestrade már az ajtóban állt, és szó nélkül egy ajtóhoz vezetett minket. Kinyitotta, maga elé engedett, ahol a világ legfurcsább látványa fogadott minket.

   A kihallgatószobában egy magas, vékony tizenéves lány ült (majdhogynem egy magasságú Holmesszal), és jöttünkre nyomban fel is állt. Döbbenten láttam, hogy nadrágot visel - amit fura módon össze volt varrva valamiféle kantáros kis felsőrésszel. Skót kockás volt, mint ahogyan a fején leledző füles utazósapka is, pontosan olyan fazonú, mint amilyet Holmes barátom kapott le, amint belépett. A nadrág alatt egy fehér, pamutból készült magas nyakú és hosszú ujjú ingfélét viselt. Sötét lángvörös, hullámos haja kiengedve omlott vállára, szeme átható, sötétzöld fényt sugárzott, s mikor újra leült, láttam, hogy durva, cipőfűzős bakancs szorítja a lábát.

    A legmegdöbbentőbb azonban a viselkedése volt. Mikor meglátta Holmest, szélesen elmosolyodott, és minden gátlás nélkül megszorította a kezét.

- Áh, Sherlock Holmes, ha nem tévedek! Hihetetlen! Elképesztő… oh, milyen modortalan vagyok!

Levette a fejéről a sapkát, és Holmesé mellé dobta a kalaptartóra. Kedves arca tele volt szeplőkkel, mégis, nőiesen lágy vonalú, széles állából sugárzott a határozottság.

- Miért nem ülnek le? - mutatott a két üres székre vele szemben. - Sok mondanivalóm van. Többek között az, hogy én a jövőből kerültem ide, amint ezek a technikai apróságok is bizonyítják.

   Az asztalon néhány apró alumínium tárgy hevert, az egyikhez még egy műanyag drót is csatlakoztatva volt.

- Mégis… - kezdte Holmes a tárgyakat tanulmányozva. - Én régimódi úrhoz méltóan a nevével kezdeném, kisasszony.

-Természetesen - bólintott mosolyogva a lány.- A nevem Sharna Holmes. Örülnék, ha így is neveznének.

- Sharna Holmesnak? - kérdeztem meghökkenve.

- Igen - bólintott Sharna Holmes, s amint rám tévedt a tekintete, újra felpattant, és az én kezemet is megragadta. - Dr. James Watson? Gondolhattam volna! Micsoda megtiszteltetés!

   Zavartan fogadtam a nem várt elismerést. Mikor a lány elengedte a kezemet, Holmes kérdését megelőzve belekezdett a történetébe.

- Tehát: a nevem Sharna Holmes, és tizennyolc éves vagyok. Az édesanyám boncoló, az édesapám pedig helyszínelő és hobbi botanikus.

- Ez már önmagában is különös - jegyeztem meg. - Egy hölgynek hogy lehet olyan kötélidegzete, hogy egy ilyen szakmát kitanuljon?

- Az én koromban, dr. Watson - nézett rám komolyan Sharna Holmes. - … a nők néha vakmerőbbek és erősebbek, mint a férfiak. Én magam rengeteget tanultam a szüleimtől, így tehát ismerem a halottak körül lengő kísérteties és rémisztő aurát- hidegen hagy.

- Kérem, folytassa, Sharna Holmes - szólalt meg a barátom.

- Máris. Én rengeteg minden iránt tanúsítok érdeklődést, és soha nem megy ki a fejemből az, amit meghallottam. Egy nap, történetesen 2005. december tizenkettedikén haza készültem karácsonyra a családomhoz a kollégiumból. Minden ruhámmal és egyéb felszerelésemmel felültem a vonatra. Rajtam kívül csak egy tucat vendég utazott a vonaton, többnyire tanárok, de volt köztük fiatal, jó erőben lévő, modern ember.

   Egy ponton azonban letértünk a megszokott útról, és egy alagút felé tartottunk. Mikor beértünk, megálltunk, az ajtók kitárultak, a kalauz pedig utasított minket, hogy szálljunk ki minden csomagunkkal együtt. Így is tett mindenki. Amint az utolsó utas is elhagyta a vonatot, az eltűnt. Az alagút két végét lezárták, és valamiféle különös, pulzáló fény mindannyiunkat elkábított.

   Néhány pillanattal később az egyik londoni utcán találtam magam, de félig ájulatomban csak azt éreztem, hogy visznek. Mikor jobban magamhoz tértem, megtudtam, hogy visszakerültem az időben… és hát, hogy is mondjam, eléggé megrémültem. De most már nyugodt vagyok, legalábbis, uralkodom magamon.

- Örülök, hogy éppen magát hívták, Mr. Holmes! Soha nem hittem volna, hogy egyszer személyesen is láthatom.

   Holmes hátradőlt a székén, tekintetét az asztalon lévő különös tárgyakra szegezte, és félig álmodozó ábrázattal hosszas hallgatásba burkolózott. Sharna Holmes a legcsekélyebb türelmetlenséget sem mutatta, inkább komolynak tűnt, mintha éppen úgy ismerné Holmes szokásait, mint én.

- Az ön története merőben fantasztikus és hihetetlen - szólalt meg hosszas hallgatást követően a lakótársam. - Néhány dologban nem tudok hitelt adni magának. Hallhatott rólam másképpen is, nem csak Watson leírásai által, és a ketyeréi sem tűnnek hitelesnek.

   Sharna Holmes előredőlt, már vészes közelségbe hajolt a barátom arcához, az orruk szinte már összeért.

- Tudja, Mr. Holmes-sóhajtott megjátszott sajnálkozással a lány -, arról, amiről azt hiszzük, hogy megoldja a problémánkat, könnyen végezhet velünk. Ha érti, hogy mire célzok.

Holmes igen furcsán reagált ezekre a szavakra: az ingujját vette szemügyre nagy sietséggel, de Sharna leintette.

- Ugyan, nem az. A szeme, és Watson írása. A jövőben… van mit tapasztalnom ezzel kapcsolatban.

A barátom elmosolyodott, majd hangosan felnevetett. Lestrade és én döbbenten bámultunk a furcsa párosra, végül magyarázatot is kaptunk:

- Sharna Holmes igazat mond! - jelentette ki eltökélten Holmes. - Csak teszteltem magát.

- Én is magát, Mr. Holmes - mosolygott titokzatosan az említett. - És mondhatom, hogy száz százalékosan teljesített.

Ez mintha zavarba hozta volna a barátomat, de gyorsan túllett rajta.

- Ezennel magamra vállalom az őrzését, amíg részletesebben ki nem derítjük, hogy mi történt vele és a többi utassal - jelentette ki. - Magának nincs ellenére, ha hozzánk költözik, Watson?

- Semmi kifogásom ellenne.

- Remek! Minden holmiját hozza el a Baker Streetre, felügyelő, ha megkérhetem.

- Rendben - egyezett bele Lestrade. - Ebbe a Scotland Yard nem akar beleavatkozni. Szabad kezet kap, Mr. Holmes.

- Én pedig máris boldogabb leszek! - állt fel Sharna Holmes. - Mellesleg örülök, hogy oldhatom a problémát… a kevesebb hírveréssel.

Holmes már a kalapját nyújtotta a lány felé, mikor felindulásában leejtette azt, s hogy ezt leplezze, lehajolt érte, de a ruhadarab tulajdonosa megelőzte.

- Hagyja csak - mondta, és a fejébe csapta a sapkát. Meglehetősen különösen festett benne, de arcformájához éppúgy illett a különös sapka, mint Holmséhoz. Összeszedte a fémtárgyakat, a sarokban álló fogantyús bőröndbe szórta őket, majd magára kapta lódenkabátját, és már indult is kifelé. Útközben kalapot emelt Lestradenek, és már láttuk is, ahogyan a várakozó kocsira pakoltatja a kofferét.

- Különös lány - jegyezte meg Lestrade nyugtalanul. - Modora akár egy férfié, mégis nő. Ráadásul van egy bizonyos kisugárzása, ami miatt az ember nem tud neki ellent mondani. Attól tartok, hogy Mr. Holmes is beleesett ebbe a csapdába.

- Nem csak ebbe a csapdába estem belejegyezte meg Holmes. - Ez az ifjú hölgy rendkívüli intelligenciával rendelkezik, és ha igaz, amit mond, roppant nagy zavart kelthet, ha bárki is megtudja, honnan jött.

- Számíthat a titoktartásunkra - biccentett Lestrade. - De azért küldjön egy értesítést arról, hogyan alakul a további sorsa.

- Amint eldől, értesítjük.

Én is elköszöntem, és követtem Holmest le az utcára, ahol Sharna Holmes már a kocsiban ülve nézelődött az ablakon át. Izgatott tekintete csakugyan arról árulkodott, hogy érdekes tudástára lehet. Az úton végig motyogott magában, egyes épületek helyét kereste, másokat megnevezett.

- Áh, a Big Ben! Már itt van… igaz is, itt kell lennie. Hm… úgy tűnik, a Közösségi ház egyenlőre nem égett le. Szép. Óh, a híd! És ott lesz majd az Euro Bridge. Kissé ingatag… emlékszem már, elázott a tartószerkezete, és összedőlt. Ó, szent ég! A Baker Street! A múzeumlátogatás óta nem jártam itt!

   Mikor megérkeztünk, és Sharna Holmes kiugrott a kocsiból, hogy előre szaladjon, és kezet rázzon a döbbenettől kővé dermedt Mrs. Hudsonnal, Holmes visszatartott egy pillanatig.

- Tudja, Watson, néha nem tudom eldönteni, hogy a feljegyzései értékesek-e vagy károsak a számomra.

- Ön sosem ellenezte az ilyesmit, Holmes!

- Valóban, drága doktor! Nem is szabad másképp lennie. Ne is emlegessük ezt többet - elmosolyodott, amint az otthonosan mozgó Sharna Holmest követte a tekintetével. - Viszont… biztos vagyok benne, hogy ez a leányzó rengeteg meglepetést tartogat a tarsolyában, ami nagy segítségünkre lehet abban, hogy megtaláljuk a titokzatos vonat többi utasát is.